kapubanner for mobile

Új vezető a Henkelnél

Két és fél évtizednyi munka után az év végén Ujhelyiné Mojzsis Anna a Henkel körösladányi mosó- és háztartási tisztítószer gyárának igazgatója átadja a gyár vezetését Erdei Ferencnek. Ujhelyiné Mojzsis Anna szinte a kezdetektől a mostani nyugdíjba vonulásáig részt vett abban a hatalmas munkában, amely az egykori szövetkezeti üzemet Európa egyik legjelentősebb Henkel gyárává tette, írja a cég sajtóközleményében.

Erdei Ferenc 1993-ban kezdett dolgozni a Henkel körösladányi gyárában csomagolástechnikusként. 2006-tól 2010-ig termelésirányítási vezető volt. 2010 és 2013 között a szerbiai Krushevacban működő Henkel mosószergyár vezetője volt. Erdei Ferenc szeptemberben lépett be új pozíciójába, és az év végéig Ujhelyiné Mojzsis Annával együtt dolgoznak a feladatok átadásán-átvételén. Visszatérése Körösladányba a beilleszkedés szempontjából könnyű, és szerencsés azért is, mert egy elismert, jól működő szervezet irányítását veszi át. Célja, hogy folytatódjon az üzem további fejlesztése, és ez által is megtartsa a gyár kiváló pozícióját a Henkelen belül.

A külkereskedelmi végzettségű Ujhelyiné Mojzsis Anna 1989-ben lépett be a Henkel jogelődjéhez a Metakémia szövetkezethez. 1997-ben nevezték ki a körösladányi gyár igazgatójává. Vezetése alatt a Békés megyei kis üzem komoly gyáregység lett, és a Henkel Laundry & Home Care (mosó- és háztartási tisztítószer) üzletágának egyik regionális ellátó központjává vált. Pályája során igyekezett Körösladányhoz kötni a fiatal tehetségeket, akik időről időre a Henkel nemzetközi csapatában külföldön töltöttek be pozíciókat, majd visszatértek a Békés megyei kisvárosba. Ilyen kolléga az utódja is.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új igazgató a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyáránál

2026. április 1-jétől Bobor Roland veszi át a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyárainak vezetését. Az immár 15 éve a Nestlénél dolgozó, számos... Teljes cikk

Új vezérigazgató a Glosternél

A szakembert határozatlan időtartamra nevezték ki vezérigazgatónak. Teljes cikk

Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén

Személyi változás történt a Shopfully magyarországi vezetésében: Zsatkulák István, a vállalat hazai ügyvezetője távozik pozíciójából, és a... Teljes cikk