Új vezető az Integrom Program élén és február végén indul a következő képzés

A program célja, hogy a legalább érettségizett roma fiatalokat segítse a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben.

Új vezető az Integrom Program élén és február végén indul a következő képzés-

Januárban Boldizsár-Iván Katalin vette át a Boston Consulting Group (BCG) kezdeményezésére 2014-ben elindított, a tehetséges roma fiatalok nagyvállalatoknál való elhelyezkedését segítő Integrom Program vezetését. A szakember 6 éve dolgozik már a szervezetnél.

Megalapítása óta az Integrom Program több, mint 140 roma származású fiatal elhelyezkedését támogatta közvetlenül az Integrom partnervállalatainál. A képzéseknek és mentorálásnak köszönhetően sokan egyéb cégeknél találtak munkát, valamint mintegy 60 fiatalt a program inspirált továbbtanulásra, az egyetemi diploma megszerzésére.

Az Integrom Program küldetése, hogy a 18-35 év közötti, legalább érettségizett roma fiatalokat segítse hasznos ismeretekkel, mentorálással, kapcsolatépítéssel a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben. Ahogy Boldizsár-Iván Katalin mondta, “minden eddigi munkahelyem közül itt érzem a munkámat a leghasznosabbnak. Az Integrom Program óriási változásokat tud hozni a támogatottak életébe, de annál sokkal szélesebb körben is, hiszen az elhelyezkedett mentoráltak egyben mintául szolgálnak mások számára, elérhető, pozitív példát mutatva más hátrányoshelyzetű fiatal számára.”

Az Integrom Program eddig összesen 26 képzést tartott. Ezeken több, mint 300 tehetséges roma fiatal sajátíthatta el azokat a képességeket, amelyek megkönnyítik az érvényesülést a nagyvállalati, multi környezetben. Maga a képzés 4 napos, majd ezt követi egy féléves mentorálási folyamat, amelyből számos esetben barátság lesz a támogatott fiatal és a döntő többségében nagyvállalatoktól érkezett önkéntesek között.

Általánosságban elmondható, hogy minden mentorált sikeresen helytáll a munkahelyén, annak ellenére is, hogy a roma fiataloknak az átlagnál nehezebb utat kell megtenniük, sokszor előítéleteket, sztereotípiákat kell megváltoztatniuk.

Az Integrom Program tavaly kezdett el együttműködni a Budapesti Roma Szakkollégiumokkal, ahol speciális képzéseket, pénzügyi-, jogi workshopokat tartottak a roma egyetemistáknak. Ők nagyrészt elsőgenerációs értelmiségiek lesznek, ezért számukra különösen fontosak az ilyen programok, hiszen az egyetemi környezetből kilépve egy egészen új világban kell majd elfogadtatniuk magukat. A tervek szerint 2024-ben egy új angol nyelvi mentorprogramot is  beindít az Integrom.

Az idén 10 éves Integrom következő képzése február 29-én kezdődik, a programra az Integrom weboldalán jelentkezhetnek a már érettségizett 35 év alatti roma fiatalok.

A nonprofit kft formájában működő, főként az együttműködő vállalatok támogatásaiból gazdálkodó Integrom Program az egyre nehezebb gazdasági körülmények ellenére a 2023-as három után 2024-ben négy képzést tervez, komoly támogatást nyújtva a fiataloknak és akár teljes CSR programot biztosítva a támogató vállalatoknak.

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új HR igazgató a Drehernél

Berkes Áron HR igazgatóként, Bartek Grzęda pénzügyi igazgatóként, Rácz András pedig integrált ellátási lánc igazgatóként csatlakozott a Dreher... Teljes cikk

Új regionális igazgató az AstraZenecánál

Decembertől Julio Ordaz tölti be az AstraZenecánál a csehországi, szlovákiai és magyarországi működésért felelős regionális igazgatói pozíciót. Teljes cikk

A Lidl kommunikációs vezetője a Yettelnél folytatja

A Lidltől érkezik a Yettel új kommunikációs igazgatója: Tőzsér Judit 25 éves szakmai tapasztalattal és egy évtizedet meghaladó vezetői múlttal... Teljes cikk