kapubanner for mobile

Új vezetője lett három kerületi rendőrkapitányságnak

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Három fővárosi kerületi rendőrkapitányságnak lett új vezetője; a budapesti rendőrfőkapitány október 13-i, illetve október 16-i hatállyal adta a megbízásokat - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.

Október 13-tól a XII. kerületi rendőrkapitányság vezetői feladatait Péter Zoltán rendőr őrnagy, bűnügyi osztályvezető látja el - olvasható a police.hu oldalon.

A közlés szerint a XVII. kerületi rendőrkapitányság vezetésével Krammer György rendőr ezredest, az I. kerületi kapitányság vezetésével Kiss Szabolcs rendőr őrnagyot bízta meg a budapesti rendőrfőkapitány.

A hvg.hu hétfőn azt írta, az I. kerület eddigi kapitánya, Kesztyűs Rudolf magasabb beosztásba kerül: feltehetően a rendőrségi nemzetközi oktatási központ egyik vezetője lesz.

A portál emlékeztetett arra, hogy a XII. kerületben Farkas Csaba Sándort, a XVII.-ben pedig az alig három hónapja megbízott Csányi Csabát cserélik le, és az utóbbi kerületben egy év alatt ez már a harmadik kapitánycsere.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek