kapubanner for mobile

Újabb elbocsátások a Herendi Porcelánmanufaktúránál

A 2005-ös veszteséges év után tavaly ismét nyereséges lett a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. A több mint 400 millió forintos profit ellenére a cég százfős leépítést tervez, számol be a Népszabadság.

Közel száz alkalmazottjától válik meg az első negyedévben a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., ami része a 2005 őszén meghirdetett költségcsökkentési folyamatnak, egyben folytatása az elmúlt másfél évben végrehajtott karcsúsításnak - közölte a Népszabadsággal Simon Attila, a cég vezérigazgatója. Mostanra a korábbi létszám 1400-ról már 1100 főre csökkent.

A herendi cég irányítását 2005 őszén vette át a jelenlegi vezetés, amely radikális fordulatot hajtott végre a manufaktúra addigi gazdálkodásában. Az új vezérigazgató által meghirdetett hároméves stabilizációs program alapja, hogy az évi öt-hatmilliárdos árbevétel megtartása mellett a működés minden területén radikális költségcsökkentést hajtanak végre. "Az első évben közel kétmilliárd forinttal faragtuk le a kiadásainkat, miközben ötmilliárd feletti bevételt értünk el, így várhatóan 400 millió körüli adózás előtti eredményt könyvelhetünk el" - mondta Simon.

A vezérigazgató elmondta: a 2007-es év csak további megszorításokkal képzelhető el, többek között az exportot sújtó erős forint, az emelkedő energiaárak, valamint a növekvő munkáltatói terhek miatt. A költségcsökkentő lépések között nem csak a százfős leépítés szerepel, tervezik például a termeléshez és a kereskedelemhez szorosan nem kötődő kiegészítő tevékenységek átalakítását is, olvasható a Népszabadságban.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek