Újabb fej hullott a bajai videó miatt
Lemondott posztjáról az MSZP kommunikációs igazgatója, Déri Balázs is a megrendezettnek bizonyult bajai választási csalásról szóló videó miatt. Tőle kapta a felvételt a HVG.hu főszerkesztője, az azóta szintén lemondott Gavra Gábor.
"A találkozókor nem tudtam, hogy manipulált felvételről van szó, és a videóval kapcsolatban egyéb információim sem voltak. A mai nappal felajánlottam a lemondásomat a párt elnökének, melyet el is fogadott" - tette hozzá.
Az M1 szerda esti Híradójában az hangzott el, hogy Gavra Gábor, a hírportál akkori főszerkesztője egy kollégájával személyesen ment be az MSZP-székházba a felvételért. Az M1 megkeresésére sem Gavra Gábor, sem Török Zsolt, az MSZP szóvivője nem kívánt reagálni.
A HVG.hu szerkesztőségét eközben levélben értesítette a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, hogy rágalmazás vétségének gyanúja miatt büntető eljárást folytat ismeretlen tettes ellen a bajai videó ügyében. Egyben érdeklődtek afelől is, hogy hogyan, mikor, milyen módon és ki által került a felvétel a szerkesztőség birtokába.
A HVG.hu-ra október 18-án került fel egy videó, amelyről a rendőrségi nyomozás kiderítette, hogy hamisítvány, az azon szereplők megrendezett helyzetet játszottak el a megismételt bajai önkormányzatiképviselő-választás után.
A videón egy közvetítő 200 ezer forintot ad át néhány helyi férfinak, és további pénzt és tűzifát ígér nekik, ha ők és családtagjaik is elmennek szavazni a bajai időközi választásra. A méltatlankodó férfiak többször is rákérdeznek, és a közvetítő megerősíti, hogy a pénzt Kovács Csaba, a Fidesz jelöltje, illetve Zsigó Róbert, Baja polgármestere, a Fidesz szóvivője küldte.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egy héttel ezelőtt közölte, hogy a felvételt egy, a készítésekor is jelen lévő ember átadta egy ismerősének, aki egy további közreműködővel közösen elvitte a szocialista párt székházába, ahol két embernek adta át.
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke többször kijelentette: sem a pártnak, sem egyetlen politikusának nincs köze a videó elkészültéhez.
Kőrös Gusztáv, a bajai videó egyik készítője hétfőn az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta: a szocialisták átverték, kihasználták őket. A solti roma önkormányzat elnöke, volt DK-tag azt állította, hogy a videót Király György, az MSZP sporttagozatának alelnöke kérte tőlük.
Az MSZP erre reagálva közölte, hogy Kőrös Gusztáv "súlyosan valótlan kijelentéseket tett", ezért az MSZP és Mesterházy Attila pártelnök jogi lépéseket kezdeményez. Király György még október 22-én közleményt adott ki, amelyben azt írta, hogy a felvétel elkészítéséhez nincs semmi köze, annak elkészítésében sem megrendelőként, sem más módon nem működött közre.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Rubovszky Ritát, a Ciszterci Iskolai Főhatóság főigazgatóját kérte fel a Tisza Párt oktatási miniszternek – értesült több, egymástól... Teljes cikk
Poórné Fejes Marianna HR igazgatóként csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
Távozik Szászi István, a Bosch-csoport magyarországi és Adria régió vezetője, aki a Budapesti Fejlesztési Központ irányításáért is felelt, a... Teljes cikk
- Megvan a Bonafarm új HR igazgatója 2 hete
- Kuruzsló orvosokat fogtak Zalában 3 hete
- Jogszerű a szünet ledolgoztatása, és jár pótlék a munkaidőn kívüli készenlétért? 1 hónapja
- Azonnali hatályú felmondásnál jár végkielégítés? 1 hónapja
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 1 hónapja
- Visszakövetelhető a munkabér tanulmányi szerződés megszegése esetén? 1 hónapja
- A Coldplay-koncerten lebukott HR-igazgató nem talál munkát, volt főnöke egymás után kapja az ajánlatokat 1 hónapja
- Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos 2 hónapja
- Négymillió forinttal szívódott fel az önjelölt ács 3 hónapja
- Szexibb lett az író, mint a fejlesztő? A techcégek már kommunikációs szakemberekre vadásznak 3 hónapja
- Új magyarországi ügyvezető igazgató a Mondelēz International élén 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?