kapubanner for mobile

Újabb leépítés a Zalahús Rt.-nél

Az egymilliárd forint veszteség és a kétmilliárd forintos hitelállomány ellenére talpra állítható a Zalahús Rt., de ehhez többek között pénzügyi reorganizációra és 150-200 fős újabb leépítésre lesz szükség - hangzott el a cég keddi, alapszabály-módosító közgyűlését követő sajtótájékoztatón.AjánlatTitokzatos cégé a Zalahús Rt. többségeFekete László, a Zalahús Rt. új vezérigazgatója szerint a még nem teljes adatok szerint a korábbi 12 milliárddal szemben várhatóan 9 milliárd forint árbevétellel és több mint 1 milliárdos veszteséggel zárja a 2004-es évet a cég, az összes tartozásállomány pedig meghaladja a 2 milliárd forintot."A mostani közel 540 fős létszámnak a felére lesz szükség a korábbi kapacitás 80 százalékának, és ezzel együtt 5-6 milliárdos árbevétel eléréséhez ebben az évben. Rövidesen 150-200 fős csoportos leépítés szándékát kell bejelentenünk a munkaügyi központnál" - mondta a vezérigazgató.A Zalahús többségi tulajdonosa - 71,8 százalékos részvényhányad megvásárlásával - a magyar-lichtensteini érdekeltségű pénzügyi befektető RE-N Kft. lett. Jogi képviselője, Kovács Attila hangsúlyozta: "nem céget, hanem részvényt vásároltak azzal a céllal, hogy talpra állítsák a nagy múltú zalai húsipari társaságot".(MTI)        
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek