kapubanner for mobile

Fontos lépés a mesterséges intelligencia rendszerek világszintű összehangolása felé

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága Vilniusban csütörtökön nyitotta meg aláírásra a mesterséges intelligenciáról szóló egyezményt. Ez fontos eredmény Magyarország számára, hiszen a tanács döntésének előkészítésére már a magyar soros elnökség alatt került sor - hangsúlyozta az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye.

Az egyezményt az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 2024. május 17-én fogadta el Strasbourgban és az Európai Unió Tanácsának augusztus 28-i döntése értelmében az unió is az egyezmény első aláírói között szerepel.

A magyar elnökség által jegyzett kompromisszumos javaslat egy kétlépcsős megközelítést foglal magába. Eszerint első lépcsőben az egyezményt az Európai Unió írja alá a tagállamok képviseletében, szükség szerint pedig második lépcsőben felhatalmazhatja a tagállamokat is arra, hogy az unió általános érdekében, az unió mellett aláírják az egyezményt.

A javasolt megközelítéssel az Európai Bizottság és a tagállamok is egyetértettek, megnyitva ezzel az utat az egyezmény aláírása előtt. Az Európai Unió általi aláírással az egyezmény az összes tagállamra egyaránt kötelezővé válik - ismertette az NGM.

Az Európa Tanács mérföldkőnek számító vívmánya ez az egyezmény, mivel ez az első olyan jogilag kötelező erejű nemzetközi szerződés, amely kifejezetten a mesterséges intelligencia emberi jogi vonatkozásait szabályozza és amelyet alapvető jogaink, valamint értékeink tiszteletben tartásának biztosítása érdekében dolgoztak ki - méltatta a dokumentum jelentőségét az NGM.

A nemzetközi szerződés nem csak a tárgya miatt jelentős, hanem azért is, mert Európán kívül a világ több országa, például az Egyesült Államok is kifejezte aláírási szándékát, így világszinten hangolja össze a mesterséges intelligencia rendszerek életciklusában végzett tevékenységek szabályozását - hangsúlyozta az NGM közleménye.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk