kapubanner for mobile

Újabb tehetségkutatót indít a Mol

A Mol-csoport idén kilencedik alkalommal indítja el nemzetközi online tehetségkutató versenyét egyetemistáknak, valamint 12 országban mintegy 220, Magyarországon 75 pozíciót hirdet meg pályakezdőknek.

images

images

A Freshhh tehetségkutató programra április 3-ig, a Growww gyakornoki programra április 8-ig lehet jelentkezni.

A Freshhh tehetségkutató programban a diákok az iparágon belül életszerű feladatokon dolgozhatnak, a Growww program pedig a frissdiplomások számára lehetőség arra, hogy valós üzleti kihívásokkal szembesüljenek.

A közlemény szerint a tehetségkutató versenyre a diákok a világ bármely tájáról jelentkezhetnek, az első öt csapat összesen mintegy 7,5 millió forintot, 25 000 eurót nyerhet és csatlakozhat a Growww programhoz.

A verseny három körből áll, az első öt csapat pedig bejut a május 28-án Budapesten élőben megrendezett döntőbe, valamint lehetőséget kap arra, hogy a Mol-csoportnál kezdje meg nemzetközi karrierjét.

A 2007 óta futó Growww programot azért hozta létre a Mol-csoport, hogy munkaerő-állományát tehetséges, jó képességű és a szakmai fejlődés iránt elkötelezett fiatal szakemberekkel erősítse.

A program résztvevőinek 80 százaléka ma is a Mol-csoport csapatának a tagja, 2007 óta 1570 fiatal helyezkedett el a csoportnál a Growww programnak köszönhetően - áll a közleményben.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk