Újabb üzletágat szerveznének ki a Malévnál
A Malév vagyonelemei közül egyre több kerül a cégen kívülre. Az üzemanyag-üzletág, a földi kiszolgálás és a műszaki karbantartás után a közeljövőben az utaskísérők kerülhetnek sorra, értesült a Világgazdaság.
Gönci János vezérigazgató szerint a további kiszervezéseknek, illetve az e-jegy bevezetésének köszönhetően legalább 200 fővel csökken a társaság alkalmazotti létszáma. Tavaly december végén 1696-an dolgoztak a cégnél, míg a kiszervezett földi kiszolgálásnál (Malév Ground Handling Kft.) 820, az Aeroplex Kft.-nél pedig 640 alkalmazott volt. Lehetséges egyébként, hogy az ÁPV Rt. a nyár elején ismét meghirdeti a légitársaságot.
A lap értesülése szerint tavaly csökkent a jól fizető üzleti utasok aránya, a több turista pedig nem hoz nagyságrendekkel több bevételt. Gönci elismerte, hogy az átlagos jegyárak csökkentek, ennek ellenére a menetrend szerinti bevételek 2,3 százalékkal növekedtek. Idén a régiós forgalom bővülése és a 2007 első negyedévére várt OneWorld-tagságból fakadó előnyök miatt utóbbinál már 10,9 százalékos emelkedéssel számolnak.
Az idei üzleti terv a tavalyi 97 milliárd forintos utasforgalmi bevétel 11 százalékos növekedését és a 120 milliárd forintot kitevő költségszint 1,5 milliárd forint körüli mérséklését vetíti előre. Az üzemi szintű eredmény nulla, az adózás előtti pedig plusz 1,6 milliárd forint körül alakulhat. A férőhely-kihasználtság a közös üzemeltetésű járatoknak köszönhetően 4,3 százalékkal emelkedhet, írja a Világgazdaság.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?