Újraválasztották a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara elnökét
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara éves közgyűlésén a tagok újraválasztották a kamara elnökét, Mikola Gergelyt.
A Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara (British Chamber of Commerce in Hungary - BCCH) szerdán közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy megtartotta éves közgyűlését, ahol a tagok újraválasztották Mikola Gergely elnököt és megszavazták a tanács tagjait az elkövetkező két évre, valamint elfogadták a 2010-es évi mérleget és módosították a testület alapszabályát is.
Mikola Gergely mandátumát három év elnökség után a elkövetkező két évre hosszabbították meg. A közlemény idézi az újraválasztott elnököt, aki azt mondta: legfontosabb előttük álló feladatnak azt tartja, hogy az eddigi, a gazdasági válság hatásait eredményesen kezelő lépések után a megváltozott gazdasági és vállalati környezet új igényeit megértsék, leképezzék új szolgáltatásokká és eseményekké.
Közölte azt is, hogy a kamara 2010-2011-ben is sikeres évet zárt, a kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére a szervezet megtartotta pénzügyi stabilitását, továbbfejlesztette külső és belső kommunikációját, valamint idén is csaknem 50 sikeres rendezvényt szervezett a tagok és partnerek számára.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?