Uniós elnökség: áll a toborzás
Vészes, körülbelül egyéves lemaradásban van a 2011-es magyar az uniós elnökségre való kormányzati felkészülés, mivel mintegy 1000-1200 szakember kellene a felkészüléshez, ebből 800 azonban még hiányzik. Jelenleg áll a vezetők és az operatív munkatársak toborzása és kiválasztása - értesült a Világgazdaság.
Ahhoz, hogy 2011. január és június között hazánk elláthassa a soros elnöki teendőket, 1000-1200 szakemberre van szükség, ám ebből legalább 800-an még hiányoznak, a vezetők és az operatív munkatársak toborzása, kiválasztása viszont jelenleg áll. Várhatóan a napokban jelenik meg az ezzel kapcsolatos közbeszerzési felhívás.
A jelöltek továbbképzése több millió forintba is kerülhet, és a kiválasztottaknak vissza kell fizetniük ezt a pénzt, ha önhibájukból mégsem töltik majd be az állást.
A Világgazdaságnak név nélkül nyilatkozó közigazgatási vezető szerint az önhiba megítélése azonban szubjektív, vagyis ha időközben esetleg kormányváltás lenne, és a politika el akar távolítani valakit, akkor könnyű lesz olyan okot találni, amely saját vétségnek minősül.
hirado.hu/Világgazdaság
A jelöltek továbbképzése több millió forintba is kerülhet, és a kiválasztottaknak vissza kell fizetniük ezt a pénzt, ha önhibájukból mégsem töltik majd be az állást.
A Világgazdaságnak név nélkül nyilatkozó közigazgatási vezető szerint az önhiba megítélése azonban szubjektív, vagyis ha időközben esetleg kormányváltás lenne, és a politika el akar távolítani valakit, akkor könnyű lesz olyan okot találni, amely saját vétségnek minősül.
hirado.hu/Világgazdaság
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?