kapubanner for mobile

Uniós foglalkoztás: a kézség legyen összhangban a kereslettel

Az Európai Bizottság útjára indította "Új készségek és munkahelyek menetrendje" című kezdeményezését, mely 13 kiemelt intézkedést határoz meg a munkaerőpiacok reformja, és a kereslettel való összehangolása, a munkakörülmények és a munkaminőség javítása, valamint a munkahelyteremtés érdekében.

images

Az erről közzétett dokumentum szerint a következő években az unióban nagy munkaerőhiány várható az információs és kommunikációs technológiai, illetve az egészségügyi ágazatban.

"Nem engedhetünk meg magunknak egy közel 10 százalékos munkanélküliségi rátát. A válság minden múltbéli eredményt visszavett, így munkaerőpiacainkat sürgősen meg kell reformálnunk, és biztosítanunk kell, hogy a készségek összhangban legyenek a kereslettel, valamint hogy a munkakörülmények megfeleljenek a munkahelyteremtésnek" - nyilatkozott a kezdeményezésről Andor László, a foglalkoztatási ügyek EU-biztosa.

Az unió célul tűzte ki, hogy 2020-ra a 20-64 éves korcsoportban mind a nők, mind a férfiak foglalkoztatási aránya uniós szinten elérje a 75 százalékot. A stratégia kapcsolódik az Európai Unió azon céljához is, hogy az iskolai lemorzsolódás aránya csökkenjen 10 százalék alá, a fiataloknak pedig legalább 40 százaléka vegyen részt a felsőoktatásban, vagy annak megfelelő szakképzésben.

Az Európai Bizottság hamarosan "uniós készségkörképet" készít, amely előrejelzi majd, hogy a jövőben milyen készségekre lesz szükség. Így az emberek a készségek megfelelő kombinációjával rendelkezhetnek ahhoz, hogy álláskilátásaikat és alkalmazkodókészségüket javítsák.

Mióta a válság 2008-ban elérte a munkaerőpiacokat, Európa 5,6 millió munkahelyet veszített el. Azt feltételezve, hogy a munkaerőpiac 2010-2011 folyamán stabilizálódik, a foglalkoztatási aránynak átlagosan valamivel több mint évi 1 százalékkal kell növekednie ahhoz, hogy 2020-ra sikerüljön elérni a 75 százalékos arányt.

A keletkező állások egyre kifinomultabb készségeket követelnek: a jól képzett munkaerő által betöltendő munkahelyek száma 2020-ig előreláthatólag 16 millióval fog növekedni az unióban, míg az alacsonyan képzett munkavállalók által betöltendő munkahelyek száma mintegy 12 millióval lesz kevesebb.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el

Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk

Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk

Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk