Uniós támogatást is kap a Coca-Cola képzési programja
Az egyik legnagyobb hazai munkavállalói képzési program uniós támogatásáról szóló szerződést írt alá a Coca-Cola Beverages (Magyarország) Kft. és az ESZA Kht. A 100 millió forintos projekt segítségével a cég mintegy hétszáz dolgozójának szervez tréningeket.
A Coca-Cola a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programjának munkavállalók képzésére, oktatására kiírt pályázatán szerepelt sikerrel 2006-ban. A cég és az Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda Társadalmi Szolgáltató (ESZA) Kht. most a 33 millió forintos vissza nem térítendő uniós támogatás folyósításáról szóló szerződést írta alá.
A 35 különféle tanfolyam a vezetői és informatikai, valamint az idegen nyelvi, ügyfélszolgálati és technológiai beruházásokhoz kapcsolódó képességek javítását szolgálja. Az uniós támogatásnak köszönhetően lehetőség nyílt az Ész-Bontó tehetséggondozó program elindítására is, amely az évek óta működő középvezetői utánpótlást biztosító gyakornoki programot egészíti ki.
"A Coca-Cola több mint 120 esztendeje meghatározó szereplője a világ élelmiszeriparának, sikerünk elképzelhetetlen lett volna folyamatos megújulás nélkül. Szervezeti kultúránk fejlesztése, munkavállalóink képzése alapfeltételei annak, hogy alkalmazkodni tudjunk a piac állandóan változó elvárásaihoz, igényeihez. Erőfeszítéseinket - pályázatunk támogatásával - most az Európai Unió is elismerte" - mondta a támogatási szerződés aláíráskor Bai József, a Coca-Cola Beverages (Magyarország) pénzügyi igazgatója.
A Coca-Cola folytatni kívánja a 2008. februárjában záruló képzési programot, a cég ennek érdekében várhatóan újabb európai uniós pályázatokon is megméretteti magát.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?