kapubanner for mobile

USA: krónikussá válhat a munkanélküliség

9,5-ről 9,4 százalékra javult a júliusi munkanélküliségi mutató az Egyesült Államokban, de ennek korai lenne számottevő jelentőséget tulajdonítani.

Észak-Amerikában ugyanis ágazatok sorában figyelhető meg visszavonhatatlan sorvadás, amit azt jelenti, hogy munkahelyek tömege tűnt el egyszer s mindenkorra. Az ország egészét tekintve mintegy 6,7 milliónyian veszítették el az állásukat a válság kezdete óta, a munkanélküliségi ráta pedig folyamatosan 10 százalék közelében mozog, szemben a legutóbbi ciklus csúcspontján kimutatott 4,9 százalékkal.

Az elkövetkező hónapokban mintegy másfél millió fő esetében jár le a munkanélküli-segély, ami azt sejteti, hogy a jelzáloghitel-tartozások miatt lefoglalt mintegy 5 milliónyi lakás után további nagyszámú kilakoltatás várható.

Becslések szerint a növekedés újraindulásakor is akár 5-6 évre lehet szükség ahhoz, hogy a legutóbbi konjunkturális csúcson tapasztalt foglalkoztatási viszonyok helyreálljanak. Ha lesz is növekedés, annak mértéke kétséges, mert a fiskális élénkítéssel a kincstár oly mértékben túlfeszítette a húrt, hogy a pénzügyminiszter legutóbb kénytelen volt egyensúlyjavító intézkedéseket kilátásba helyezni, kifejezetten utalva az adók esetleges emelésére, ami nyilván visszavetné az amúgy is lanyha keresletet.

A felsőfokú végzettség is már csak a tartós munkanélküliség elleni védelemben javítja az esélyeket, a korábbi, magas jövedelemszint megőrzésére semmilyen garancia nincs. Hajdan sokat kereső menedzserek és jól képzett szakemberek tömegesen vállalnak a korábbi fizetésük negyedéért-ötödéért állást.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek