kapubanner for mobile

Üzemzavar a BorsodChemnél: egy dolgozó kórházban van

Továbbra is kórházban van az észak-borsodi, kazincbarcikai székhelyű BorsodChem Zrt. (BC Zrt.) egyik munkavállalója, aki a vegyipari vállalat egyik üzemében múlt kedd reggel, az éves nagyjavítás utáni visszaindulás folyamán keletkezett üzemzavar közben sérült meg - tájékoztatta a BorsodChem Zrt. hétfőn az MTI-t.

A közlés szerint a múlt kedd reggeli üzemzavar során kis mennyiségű foszgén került egy elszívás alatt lévő épület légterébe. Az MTI úgy tudja, a munkavállaló több órával az eset után lett rosszul, a foszgén hatása ugyanis sok esetben csak később jelentkezik. Azonnal kórházba szállították.

A BorsodChem folyamatos kapcsolatot tart a kórházzal munkavállalója folyamatban lévő gyógykezelésével kapcsolatban. "A vállalat valamennyi érintett hatóságot értesített, és a hatóságokkal együtt vizsgálja az eset bekövetkezésének körülményeit" - olvasható a dokumentumban.



  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Létszámbővítés Makón: új dolgozókat keres a Ball gyára

Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk

Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney

Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk

Újra leáll a Lufthansa: hétfőn és kedden is sztrájkolnak a pilóták

A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk