Vádemelés egy szabolcsi iskola vezetősége ellen
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA tanulók után járó normatív támogatással élt vissza egy alapítványi iskola vezetése Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hat ember ellen javasol vádemelést - írja az MTI.
Simon Béla, a hatóság észak-alföldi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense elmondta, a leleplezett bűnszervezet alapítványi iskolát működtetett annak érdekében, hogy támogatáshoz jusson. Érettségi vizsgára felkészítő oktatást hirdettek felnőtteknek és személyenként ötezer forintért vásárolták meg mintegy négyszáz állítólagos tanuló adatait. Akinek szüksége volt rá, kilencvenezer forintért vehetett például érettségi bizonyítványt magának - ismertette a sajtóreferens.
A normatívák jogtalan elszámolásához hamis jelentkezési lapokat és osztálynaplókat gyártottak, amivel félrevezették a támogatást folyósító szervet. Az illegális pénz a bűnbanda cégéhez vándorolt, adminisztratív szolgáltatásról, valamint üzleti tanácsadásról szóló fiktív számla ellenében.
A NAV az iskola tizenhat telephelyén tartott házkutatást, szemlét és lefoglalást. A szemlék alkalmával videofelvételt készítettek a meglepett oktatóról és a csaknem üresen tátongó osztálytermekről. A nyomozók bankszámlát foglaltak és ingatlant zároltak, így a költségvetést ért mintegy húszmillió forintos kár teljes mértékben megtérült.
A jelentős vagyoni hátrányt okozva, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással vádolt bűnbanda tagjaira akár tizenhat év börtönbüntetés is várhat. A nyomozók az ügyben két férfi és négy nő ellen javasolnak vádemelést - tette hozzá a szóvivő.
Simon Béla megjegyezte, ezzel a NAV már a harmadik olyan bűnszervezetet számolta fel Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, amelyik alapítványi iskolán keresztül, csalással jutott normatív támogatáshoz.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?