Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Vagyonnyilatkozatok: nem élnek rosszabbul a kormánytagok

A kormánytagok, pártvezetők és képviselők többségének nem változott jelentősen az anyagi helyzete 2012-ben a péntektől elérhető vagyonnyilatkozataik alapján. Egyetlen miniszter sem vásárolt ingatlant, vagy gépkocsit az elmúlt évben, a legnagyobb jövedelemre ezúttal is Pintér Sándor belügyminiszter tett szert, aki korábbi cégeladásaiból tavaly és idén is félmilliárd forintot kap.

Orbán Viktor miniszterelnöknek, a Fidesz elnökének vagyonnyilatkozata szerint továbbra is Budapest XII. kerületében és Felcsúton vannak ingatlanai, csökkent a könyvkiadásból származó eseti bevétele és egymillió forinttal kevesebb a tartozása is, míg a felesége örökségéből adódóan nőtt a megtakarítása. A fele részben a tulajdonában lévő XII. kerületi társasházi lakás a 2011-es vagyonnyilatkozatában még 82 plusz 101 négyzetméteres volt, 2012-ben viszont már 233 négyzetméter plusz 21 négyzetméteres pince szerepel a nyilatkozatban.

Rogán Antalnak, a Fidesz frakcióvezetőjének ugyanazok az ingatlanok vannak a birtokában, mint egy évvel korábban: egy lakás Budapest II. kerületében, egy balatonlellei ház, illetve Szakonyfalun egy ház és több erdő. Emellett megtartotta tartós bérletben használt Audi A3 gépkocsiját, valamint a 2009-ben vásárolt Iványi-Grünwald festményt is. A tavalyi 6 millió forinttal ellentétben jelenleg nincs állampapírban elhelyezett megtakarítása és majdnem 3 millió forinttal - 3,4 millióra - csökkent a takarékbetétben elhelyezett megtakarítása is. Viszont a tavalyi 59 millió forintnyi banki hitele is csökkent 30 millió forintra, igaz jelenleg már 18 millió forinttal tartozik magánszemélyekkel szemben is; adósága így is több mint 10 millió forinttal csökkent egy év alatt.

Mesterházy Attila, az MSZP pártelnök-frakcióvezetője továbbra is kilenc ingatlan - köztük egy óbudai 68 négyzetméteres panellakás - tulajdonosa. Van három rétje - a legnagyobb 832 négyzetméter Alsóörsön - és 230 négyzetméter szántója a szintén a Balaton északi partján fekvő Lovason. Tulajdonosa két veszprémi garázsnak is. Saját autója nincs, szolgálati Audi A6-os autóval jár és megtartotta 2011-ben vásárolt Honda motorját is. 2011-hez képest másfél millióval több - 6,5 millió - forint készpénze van, a tavaly felvett kétmillió forintnyi hiteléből pedig törlesztett 500 ezer forintot. Nagy értékű ingóságként részben ajándékba kapott herendi porcelánokról számol be, illetve szórakoztató és számítástechnikai eszközöket jelölt meg. Nem változott a pártelnöki fizetése: továbbra is havi bruttó 282 ezer forintot keres.

Vona Gábornak, a Jobbik elnökének és frakcióvezetőjének továbbra sincs sem ingatlana, sem ingósága és jövedelmet sem tartalmaz a vagyonnyilatkozata. OTP pénzpiaci befektetési jegyet a tavalyi 1,8 millió forint helyett csak 455 ezer forint értékben tart, takarékbetétben pedig 200 ezer forinttal több - 4,2 millió forint - megtakarítása van.

Semjén Zsolt KDNP-elnök az egy évvel korábbi állapothoz hasonlóan jelenleg is egy II. kerületi 123 négyzetméteres, és egy 42 négyzetméteres lakás tulajdonosa felerészben. Emellett továbbra is haszonélvezeti joga van egy 70 négyzetméteres balatonfenyvesi üdülőben. A politikusnak vannak többek között családi ajándékból származó antik bútorai, de autója és más járműve sincs. A tavalyi 2,4 millió forintnyi pénzintézettel szembeni követelése ugyanakkor 500 ezer forintra csökkent. Semjén Zsoltnak miniszterelnök-helyettesként havi 1,1 millió forint jövedelme van.

Harrach Péternek, a KDNP frakcióvezetőjének szinte semmit nem változott a vagyoni helyzete az előző évihez képest. Mindössze a nyugdíja emelkedett havi 14 ezer forinttal 228 ezer forintra, valamint kapott a munkájához egy 15 ezer forint értékű mobiltelefont. Ezen kívül ugyanúgy tulajdonosa egy zuglói társasházi lakásnak, egy budakeszi zártkertnek, egy erdőnek Kisnémediben, valamint egy 83 négyzetméteres háznak Tahitótfaluban, mint korábban. Autója, egyéb ingósága, megtakarítása és tartozása nincs.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője az egy évvel korábbi állapothoz hasonlóan jelenleg is egy XIII. kerületi 85 négyzetméteres lakás tulajdonosa, járműve és egyéb ingósága nincs, a megtakarítása több mint egymillió forinttal - 4,5 millió forintra - csökkent, tartozása szintén mérséklődött 4,3 millió forintról 2,6 millió forintra. Az ügyvédi irodájától továbbra is évi 2 millió forint osztalékot kap.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, független képviselő, a Demokratikus Koalíció elnöke tulajdonában továbbra is egy 50 négyzetméteres pápai lakás és a feleségével 2009 őszén megvásárolt 267 négyzetméteres kötcsei ingatlan áll. Ez utóbbi megvásárlásához felvett hitelük egy év alatt 5 millió forinttal csökkent 64 millió forintra. A politikus a vagyonnyilatkozatában gépjárműről, nagy értékű ingóságokról, megtakarításról és befektetésről nem tesz említést, bankszámláinak egyenlegei nem érik el a képviselői alapdíj hat havi összegét. Az általa immár 100 százalékban birtokolt Altus Befektetési Zrt. tulajdonosi osztalékaként a 2011-es 69 millió forinttal szemben 2012-ben 88 millió forintot kapott.

Navracsics Tibor fideszes miniszterelnök-helyettes egy budakeszi 138 négyzetméteres lakóház felét tulajdonolja, 2006-ban vásárolt személyautójáról ezúttal is csak annyit árult el, hogy Renault márkájú. A közigazgatási és igazságügyi miniszter az egyetlen kormánytag, akinek nincs megtakarítása, ellenben 1,7 millió forinttal 9 millió forintra csökkent pénzintézetekkel szembeni tartozása, továbbá visszafizette 2,5 millió forintos magánszemélyek felé szóló adósságát. Navracsics Tibor állami jövedelme mellett havi 25 ezer forintot könyvelhet el a Heti Válasznak való cikkírásaiból.

Matolcsy György két balatoni üdülőt említ nyilatkozatában, egy 150 négyzetméteres balatonakarattyai lakóházat és egy 22 négyzetméteres csopaki társasüdülőt. A gazdasági miniszter a korábbinál félmillió forinttal több, kétmillió forint készpénzt tart otthon, emellett elfogyott 3,8 millió forintos pénzintézeti számlakövetelése, megmaradt ugyanakkor 14 millió forintos más jellegű kintlévősége. Matolcsy Györgynek az elmúlt évben sem keletkezett adóssága, miniszteri és képviselői fizetését pedig ugyancsak a Heti Válaszban történő publikálással egészíti ki, amiből a korábbi havi 50 ezer forint helyett tavaly havi 100 ezer forintra tett szert.

Pintér Sándor vagyonnyilatkozatában továbbra is 22 ingatlant tüntet fel, amelyek között három 100 négyzetméter feletti II. kerületi lakást, továbbá szántókat, valamint garázsokat, illetve egy parkolóhelyet is külön felsorol, emellett őrzi 1995-ben örökölt Wartburg gépkocsiját is. Pintér Sándor tavaly már jelezte, hogy cégei eladásából 2012 után idén is 500 millió forintos bevételre számít. A tárcavezető különböző forint megtakarításai a tavalyi mintegy 220 millió forintról idénre 380 millió forint fölé nőttek, amerikai dollárban befektetett tőkéje 755 ezerről 1,2 millió dollárra emelkedett, míg 760 ezres euró megtakarítása jelentősen nem tér el az előző évitől. Pintér Sándornak családi, baráti kölcsön címén a korábbi 426 millió forint helyett 300 millió forintos pénzkövetelése maradt.

Németh Lászlóné sem szerzett új, vagy adott el régi ingatlant, így továbbra is három fővárosi lakásban és egy kis surány-pócsmegyeri üdülőben van résztulajdona. A fejlesztési miniszter szolgálati gépkocsija mellett megtartotta tizenhárom éves Toyota Yarisát. Vagyonnyilatkozatából kiderül továbbá, hogy egy befektetésének értéke megközelítőleg 3 ezer euróval 14 ezer euróra, míg önkéntes magánnyugdíj-pénztári számlájának egyenlege 2 millió forinttal 16 millió forintra emelkedett, számlaköveteléseinek ráeső része ugyanakkor egymillió forinttal csökkent. Németh Lászlóné idén is feltüntette 39 ezer svájci frankos lakáshitelét, valamint ezúttal is kiemelte arany ékszereit és ezüst tárgyait.

Martonyi János a tavalyi évhez hasonlóan idei vagyonnyilatkozatában is 500 négyzetméteres szadai lakóházát említi elsőként, amelyet felerészben tulajdonol. A külügyminiszter ingatlanjai felsorolását 150 négyzetméteres zebegényi lakásával zárja, amelyen haszonélvezeti joga van. Ezt követően említést tesz 2006-ban vásárolt Audi A6-os gépkocsijáról, majd a korábbi éveknek megfelelően nagy értékű ingóságai közé sorolja örökölt, vagy vásárolt szőnyegeit, bútorait, festményeit, porcelánjait és ékszereit. Martonyi Jánosnak értékpapírokban továbbra is 125 millió forintos megtakarítása van, takarékbankban elhelyezett megtakarítása pedig változatlanul 45 millió forint. A külügyminiszter beszámol szegedi egyetemi tanári állásáról is, amelyből havi bruttó 58 ezer forintos jövedelme származik.

Balog Zoltán egy 34 négyzetméteres XIII. kerületi lakás mellett három bükkszentkereszti ingatlant sorol fel vagyonnyilatkozatában. Az emberierőforrás-miniszternek tavaly június óta egymillió forinttal és 13 ezer euróval nőttek megtakarításai.

Hende Csabának a főváros II. kerülete mellett szülővárosában Szombathelyen van lakása, valamint egy szőlője a közeli Vaskeresztesen. A honvédelmi miniszter megtartotta 2002-ben vásárolt Mitsubishi Carisma járművét, 7,5 millió forintos számlakövetelése pedig 9 millió forintra emelkedett.

Fazekas Sándornak Karcagon van családi háza és több szántója, emellett a főváros IX. kerületében egy 47 négyzetméteres lakása. A földművelésügyi miniszter Toyota Corolla gépkocsit birtokol 2007 óta, könyvtára pedig az elmúlt évben 300 példánnyal 6300 kötetesre bővült. Takarékban elhelyezett megtakarítása változatlanul 1,5 millió forint.

Varga Mihálynak ugyancsak Karcagon vannak telkei, míg a fővárosban két II. kerületi ingatlant mondhat magáénak. Az IMF-tárgyalásokért felelős miniszter 1,3 millió forintos életbiztosítása mellett tavaly 1,5 millió forint értékben vásárolt államkötvényt, 15 millió forintos jelzáloghitelét pedig 5 millió forinttal tudta mérsékelni.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek