Válságban is fontos a tehetségmenedzsment
Jóval kevesebben terveznek elbocsátást most, mint korábban - derül ki a DGS GLOBAL RESEARCH tanácsadócég által folytatott "Képzési Benchmark Felmérés 2009" kutatásból. A mai gazdasági körülmények között ugyanakkor kiemelten fontos feladata a jövőre is gondoló munkáltatóknak a tehetségmenedzsment kérdése.
Fontosságát az is jelzi, hogy a már említett friss felmérésben résztvevő 812 szervezet egy része is - így vagy úgy - foglalkozik a kérdéssel, azaz igyekszik megszerezni, vagy kinevelni és megtartani a számukra kiemelt értéket képviselő tehetséges munkatársakat. Ők jelenthetik ugyanis az esélyt a szorult helyzetből való kilábaláshoz, a szervezetek pozitív irányba való megindításához, s a jövőbeni sikerességük biztosításához. Ez ráadásul a szervezet méretétől, tulajdoni formájától függetlenül igaz.
A DGS GLOBAL RESEARCH szakértői ugyanakkor az idei évben gyakran szembesültek azzal, hogy a tenni akarás és a jó szándék dacára a tehetségmenedzsment, illetve az annak keretein belül kidolgozott tehetségprogram nem talál megfelelő fogadtatásra, nem éri el a kívánt hatást, nem épül be szervesen a vállalati kultúrába. Arról nem is beszélve, hogy a már működő rendszerek fenntartása kérdőjeleződött meg számos cégnél a recessziónak köszönhetően.
A tanácsadócég által a munkáltatóknak nyújtott szakmai segítség nem merül ki - az adott szervezethez igazodó -tehetségmenedzsment-rendszer kidolgozása, meghonosítása és működtetése, illetve a megvalósítás különböző szakaszaiban történő részvétel, felkészítés, diagnosztizálás témájában.
Egyedülállóan széleskörű kapcsolati rendszerüknek köszönhetően az egyes helyzetekre számos alternatív megoldási lehetőséget szeretnének minél többekkel megismertetni, s közvetíteni a tudás- és információcserét a különböző felek között.
Épp emiatt idén ismét megrendezik a Tehetségmenedzsment Konferenciát, amelynek során a legnagyobb vállalatok és a kkv-k, a közszféra és a felsőoktatási szektor, hazai és külföldi vállalkozások képviselői mutatják be gyakorlatukat
A konferencia részletes programja a www.hr-trend.hu oldalon érhető el.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?