kapubanner for mobile

Változások a Trigránit vezetésében

Új elnököt neveztek ki a Trigránit Fejlesztési Rt. Részvényesek Tanácsának élére, valamint szintén új elnöke lett a Trigránit Lengyelországnak is.

A Trigránit Fejlesztési Rt. egyik fő részvényese, Nathaniel Rothschild lett a cég Részvényesek Tanácsának új elnöke, Pierre Mellingert pedig, a társaság Igazgatótanácsának eddigi elnökét a Trigránit Lengyelország elnökévé nevezték ki - tájékoztatott a cég.

Nathaniel Rothschild az Atticus Capital LLC nemzetközi beruházáskezelő cég társelnöki tisztét is betölti. Igazgatója az RIT Capital Partners plc.-nek és a Rothschild Alapítványnak, valamint elnöke a beruházási és kereskedelmi banki tevékenységgel foglalkozó JNR Limitednek is.

Pierre Mellinger, a Trigránit Lengyelország frissen kinevezett elnöke egyben az AIG New Europe Fund elnök-vezérigazgatója is. A cég közleményében rámutat: Lengyelország számít a társaság egyik stratégiai piacának.

A TriGránit ingatlan-befektetéssel, -fejlesztéssel és -üzemeltetéssel foglalkozó vállalat 1997-ben jött létre. Alapítása óta összesen 1 milliárd euró értékben fejlesztett projekteket 10 országban, fő tevékenységi területe Közép-Kelet-Európa. További 2 milliárd euró - többnyire vegyes hasznosítású - fejlesztés megvalósítását tervezi az elkövetkező években számos állami-magán együttműködési beruházás (PPP) mellett.

MTI / Menedzsment Fórum

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek