kapubanner for mobile

Varga-Bajusz Veronika: jelentős béremelések a szakképzésben

Az elmúlt évek során több alkalommal emelkedett a szakképzésben oktatók bére, s ez jövőre is folytatódik - mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.

images

Varga-Bajusz Veronika elmondta: 2020-ban még 280 ezer forint volt egy pályakezdő bére, ez a kétszeresére emelkedett, jövőre pedig már a 2020. évinek a 2,5-szerese, 705 ezer lesz. A régebb óta a szakképzésben oktatók bére pedig a 4 évvel ezelőtti 350 ezerről 950 ezer forintra növekszik.

Az oktatók mellett a diákok motiváltsága is fontos, ők a szakképzésben a több tízezer forintos alapösztöndíj után a duális képzésben 160 ezer forintos munkabért kapnak, a szakmai vizsga után 150-300 ezer forintos szakmai juttatást, jövőre pedig már a 4 millió forintos szabad felhasználású munkáshitel is a 17-25 közötti fiatalok rendelkezésére áll.

Az infrastruktúra-fejlesztésekről szólva az államtitkár elmondta, hogy a korábbi Fudan alapítványnak Tudás-Tér Alapítvány néven immár a diákváros fejlesztése a feladata. Jövő év elején egységesítik az érintett ingatlanok tulajdonviszonyait és megkezdődik a 12 ezer kollégiumi férőhelyes, sportolási lehetőségeket, rendezvényhelyszíneket és közösségi tereket is tartalmazó diákváros beruházása a soroksári Duna-parton.

Varga-Bajusz Veronika beszélt arról is, hogy a vidéki technikumi képzés egyre erősebb, az országos rangsorban az első tíz helyéből már kilenc ilyen intézmény.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a kormánypárti politikus elmondta: a szakképzésben az oktatók béremelésére 50 milliárdot, infrastruktúra fejlesztésre 100 milliárdot fordítottak.

A szakképzésben tanulók a hagyományos és az új szakmákban is jó eredményeket érnek el, egyre jobban szerepelnek a nemzetközi versenyeken, egy európai megmérettetésen második helyet szereztek, világversenyen pedig tizediket.

Hozzátette: kibővítik és emelik a tanárképzésben részvevők Klebelsberg ösztöndíját, az osztatlan képzés mellett az osztott képzésben is lesz, összege pedig az eddigi 25-50, illetve 70 ezer forintról 100-150 ezer forintra emelkedik.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek