Vasutassztrájk: javult a helyzet
A még elégséges szolgáltatásokról szóló megállapodás hiányában továbbra is kiszámíthatatlan a vasúti közlekedés, ugyanakkor az ország néhány pontján javultak a vasúti közlekedés feltételei, mivel szombaton délelőttől már a miskolci Tiszai pályaudvarra is érkeznek és indulnak Bz-motorvonatok - közölte a MÁV Zrt.
A MÁV és a VDSZSZ szombat délután öt órakor folytatja az egyeztető tárgyalást.
Kavalecz Imre, a vasúttársaság sajtófőnöke kifejtette: a sztrájkolók már Rákoson sem akadályozzák a vasúti forgalmat, így Hatvan, illetve Újszász felől is közlekednek a vonatok.
Hozzátette: a szegedi vonatok Kőbánya-Kispestre érkeznek, és átlagosan két óránként onnan is térnek vissza Kiskundorozsmára, ahonnan az utasokat autóbuszokkal szállítják tovább Szegedre.
A vasúttársaság abban bízik, hogy a szakszervezet átgondolja eddigi állásfoglalását, s ha nem szünteti be a sztrájkot, legalább a még elégséges szolgáltatásokhoz, vagyis a napi 724 vonat közlekedéséhez hozzájárul - olvasható a MÁV közleményében.
A vasúttársaság jelezte: az irreális követeléseket továbbra sem áll módjában teljesíteni, mert a követelések megalapozatlanok jogi és gazdasági értelemben is.
A MÁV szombat délelőtti közleménye szerint a nappali műszakban a forgalomirányítók többsége és valamennyi mozdonyvezető munkába állt. A MÁV-START Zrt.-nél dolgozó, összesen 1.149 munkára vezényelt munkavállaló (jegyvizsgáló, műszaki kocsivizsgáló, pénztáros) közül 262-en sztrájkolnak, 887-en dolgoznak.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon