Vasúti szervízközpontot hozott létre a Knorr-Bremse Budapesten
A Knorr-Bremse cégcsoport világszinten 27 ezer, Magyarországon csaknem 2 ezer embert foglalkoztat. Utóbbi létszám 55-tel bővül a Budapesten most átadott vasúti szervízközpont megnyitásával.
A beruházás 55 új munkahelyet teremt.
Az eddigi adatok szerint a belföldi járműgyártás éves termelési értéke a 10 ezer milliárd forintot meghaladva csúcsot dönthet idén - mondta az átadó rendezvényen a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára, Menczer Tamás.
A beruházás a vállalati partnereknél még több munkahelyet hoz létre, mint az új szervízközpontban - hívta fel a figyelmet Veres László, a Knorr-Bremse Vasúti Járműrendszerek Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a képzett munkaerő, a kedvező befektetési környezet és a fejlődési lehetőségek miatt érkeztek Magyarországra, méghozzá az elsők között a rendszerváltás után. A belföldi gyártás azóta folyamatosan bővül, a fejlesztési tevékenység csoportszinten is kiemelkedő, az itteni tevékenység kulcsszerepet játszik a vállalaton belül.
Az új központot abban a gyártócsarnokban alakították ki, ahol 1996-ban elkezdődött a termelés, és ahonnan mostantól több mint 100 partner számára biztosítanak szervízszolgáltatásokat Európában és Ázsiában. Belföldi ügyfeleik közé tartozik többek között a MÁV, a Gyesev, a Dunakeszi Járműjavító és a Stadler.
Az 1996-ban megnyílt budapesti központ a Knorr-Bremse vasúti ágazatának legjelentősebb telephelyeként majdnem 2 ezer alkalmazottnak ad munkát. Másik belföldi telephelyükön, Kecskeméten haszonjármű-rendszerek berendezéseit gyártják.
A német Knorr-Bremse AG a fékrendszerek világpiacának vezető gyártója - olvasható a vállalat honlapján. A márciusban közölt várakozásuk szerint az idei forgalom 6,5 és 6,9 milliárd euró között alakulhat. Tavaly 6,1 milliárd eurót, előtte 6,9 milliárd eurót értek el. A cég 30 országban van jelen, 27 ezer munkavállalót foglalkoztat.
A Knorr-Bremse Vasúti Járműrendszerek Hungária Kft. 2019-ben 122,3 milliárd forint, 2020-ban 125,5 milliárd forint nettó árbevétellel zárt, túlnyomórészt külföldi értékesítésből. A nyereség közben 8,856 milliárd forintról 8,886 milliárd forintra nőtt a nyilvános cégadatok szerint.
Fotó: Veres László, a Knorr-Bremse vezérigazgatója (j2), Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára (k), Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója (b) és Kovács József, a szervízközpont igazgatója (b4) a Knorr-Bremse vasúti szervízközpontjának átadásán Budapesten 2021. szeptember 21-én. A 2,5 milliárd forintos beruházás 55 új munkahelyet teremt. MTI/Illyés Tibor
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Ők adnak tanácsot a vezetőknek: itt a legnagyobbak listája 3 hete
- Itt a rangsor: ezek a legjobb ingázóvárosok Budapest környékén 3 hete
- Ez a cég uralja a flottakezelők piacát 4 hete
- Ők segítik a külföldi költözést: itt a legnagyobb relokációs cégek listája 1 hónapja
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 2 hónapja
- Fordulat a magyar munkaerőpiacon: lezárult a „Budapest-centrikus” korszak 2 hónapja
- Ők számfejtik a béreket: tovább nőttek a legnagyobbak a listán 2 hónapja
- Nulla százalékos béremelést ajánlott dolgozóinak az Audi Hungaria 2 hónapja
- Hatásalapú fejlesztések: mit keresnek ma a vállalatok a tréningpiacon? 2 hónapja
- Ők a legnagyobb tréningcégek a magyar piacon - jelentős mozgások a rangsor élén 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?