VDSZSZ: tömeges elbocsátásra készül a MÁV
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) szerint tömeges elbocsátásokra készül a MÁV humánpolitikai vezetése. A cég erre úgy reagált, hogy a MÁV betartja a Kollektív Szerződést és az érdekképviseletekkel kötött megállapodásokat.
A VDSZSZ közleménye szerint a MÁV humánpolitikai vezetése csoportos létszámleépítésekkel járó munkahely megszüntetéseket indított el. Példaként említi a munkavállalói érdekképviselet közleményében Záhony és Debrecen térségét, ahol mintegy száz vasutast akarnak elbocsátani a végrehajtó szolgálatból, holott a szakszervezetekkel kötött foglalkoztatáspolitikai megállapodás szerint ezt a lépést nem tehetnék meg.
A MÁV Zrt. tájékoztatása szerint a társaság 2010. január 1-jei nyitólétszáma 19.031 fő, az üzleti tervben előirányzott 2010. évi záró létszám 18.794 fő.
Az érvényes foglalkoztatáspolitikai megállapodások szerint minden negyedévet megelőző hónapban a munkáltató átadja a következő negyedévi munkaerő-felvételeket, elbocsátásokat tartalmazó tervet a szakszervezetek és a Központi Üzemi Tanács részére.
A vasúttársaság március második felében a szakszervezetek rendelkezésére bocsátotta a második negyedévi foglalkoztatáspolitikai tervet, amely tartalmazta a tervezett létszám racionalizálást.
A megvalósuló negyedéves program - az elmúlt évben elindított belső átképzések és áthelyezések alapján - a záhonyi és debreceni térségekben 31 munkavállalót érint, akik megfelelnek a korengedményes nyugdíjazási feltételeknek, ezáltal egy napra sem válnak munkanélkülivé.
A MÁV Zrt. korszerű humánpolitikai eszközöket alkalmaz, a törvényi rendelkezéseket és a hatályos érdekképviseleti megállapodásokat betartja, a rendkívüli élethelyzetbe került munkatársait pedig lehetőségei szerint támogatja - írja a vasúttársaság közleményében.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek