Véget ért a hatórás vasutassztrájk
Befejeződött a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) hatórás országos vasutassztrájkja szerdán 12 órakor. A két szakszervezet a mellékvonalak bezárása ellen hirdette meg a munkabeszüntetést, a VDSZSZ az egészségügy magánosítása, illetve a nyugdíjmegállapítás szabálya ellen is tiltakozott.
Simon Dezső, a VSZ elnöke sikeresnek értékelte a hatórás munkabeszüntetést, mint mondta, abban sokkal többen vettek részt, mint a november 7-i kétórás figyelmeztető sztrájkban. A vonatforgalommal csak közvetett kapcsolatban lévő munkakörökben a dolgozók jelentős része ugyan felvette a munkát, de az erős szolidaritás kifejezéseként az erre az időszakra jutó munkabérüket befizetik a szakszervezet sztrájk alapjába.
A VSZ elnöke elmondta, hogy a sztrájk a siker ellenére nem vezetett eredményre, mert nem született megállapodás a mellékvonalakról. A VSZ sztrájkbizottsága csütörtökön értékeli a helyzetet és meghatározza a további lépéseket.
Gaskó István, a VDSZSZ elnöke szintén úgy vélte, hogy a hatórás vasutassztrájk sikeres volt. Elmondta, hogy néhány helyen ugyan a vezetők leváltották a sztrájkoló munkavállalókat, és a helyükbe léptek, ennek ellenére mintegy 1.300 vonat állt a vasút hálózatán, nem volt komoly vonatmozgás.
A VDSZSZ továbbra is követeli, hogy a kormány tartsa meg a vasúti szárnyvonalakat, amíg be nem igazolódik szükségtelenségük, illetve teljesítse a Liga által meghirdetett célkitűzéseket, követeléseket.
A MÁV közlése szerint a sztrájk után kiemelt feladat az elővárosi vonatközlekedés helyreállítása, a nemzetközi és IC vonatok közlekedése elsőbbséget élvez. A vasúttársaság összesítése szerint a sztrájk kezdete előtt indult vonatok nem érkeztek meg célállomásukra, ezek útközben várakoztak. Néhány vonat közlekedett Vác és Szob, Győr és Tatabánya, Kaposvár és Vásárosdombó, valamint Szekszárd térségében.
A munkabeszüntetés ideje alatt mintegy 1.300 vonat kimaradt a menetrendből, és mindössze két tehervonat közlekedett.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
- Újra leáll a Lufthansa: hétfőn és kedden is sztrájkolnak a pilóták 2 hete
- Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt 3 hete
- Még a választások előtt jöhet a tanársztrájk? 1 hónapja
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 2 hónapja
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 2 hónapja
- Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban 2 hónapja
- Sztrájkmenetrendet hirdetett meg a pécsi buszvállalat 2 hónapja
- Véget ért a szerbiai ügyvédek sztrájkja 2 hónapja
- "Sokan meg sem érik a nyugdíjat" – kemény levelet írtak Lázárnak a közlekedési dolgozók 3 hónapja
- 43 halott után léptek a mozdonyvezetők: országos sztrájk jön a spanyol vasúton 4 hónapja
- Elfogynak a dolgozók Magyarországon? Durva számok a 2026-os munkaerőpiacról 4 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?