Véget ért a németországi vasúti sztrájk
Befejeződött a csütörtök kora hajnaltól késő délelőttig tartó német vasúti figyelmeztető sztrájk, amely leginkább Németország déli részén okozott fennakadásokat. A sztrájkot a német vasút, a Deutsche Bahn két szakszervezete, a Transnet és a GDBA hirdette a bértárgyalásokkal kapcsolatban, bérköveteléseik alátámasztására.
A Nürnberg és München közötti regionális járatok és a Hamburgba, Karlsruhébe közlekedő távolsági vonatok estek ki, a vasút közlése szerint. Köln és Düsseldorf között is zavarok keletkeztek.
A Deutsche Bahn egyik szóvivője korábban azt közölte, hogy van ugyan néhány járatkiesés Németország déli részén, de különben "minden normálisan halad". A pályaudvarokon külön személyzetet állítottak be, hogy az utasokat a várható változásokról tájékoztassák. Fennakadások a sztrájk miatt délutánig, vagy akár kora estig is lehetnek, mire a teljes forgalom helyreáll.
Az eddigi bértárgyalások a szakszervezetek szerint nem jártak a kívánt eredménnyel. A Transnet és a GDBA 10 százalékos béremelést követel, a vasút vezetősége ugyanakkor ehhez képest csak csekély mértékű emelést, illetve egyszeri kifizetést ajánlott.
A magasabb bérek elérése mellett a követelések között szerepel a jobb munkabeosztás és ennek keretében egy évben legkevesebb 12 szabad hétvége elérése. A két szakszervezet mintegy 130 ezer munkavállalót képvisel.
A kevesebb dolgozót tömörítő GDL mozdonyvezetői szakszervezet egyelőre nem tervez sztrájkot, szombatig még reménykednek a vezetéssel történő megegyezésben. A GDL 12 ezer mozdonyvezetőt képvisel, akik számára 6,5 százalékos béremelést, és ugyancsak jobb munkafeltételeket követel. A tavalyi sztrájkok után idén ez volt az első munkabeszüntetés a német vasútnál.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?