Véget ért a Volán-sztrájk
Mintegy 3-4 ezer menetrend szerinti autóbuszjárat nem közlekedett a Volán-társaságoknál a 7 órakor befejeződött országos sztrájk alatt kedden. A MÁV közlése szerint a Volán-sztrájk alatt nem nőtt kiugróan a személyforgalom a vasúti vonalakon.
Korcsolayné Kovács Krisztina, a KKSZ elnöke úgy értékelte, hogy sikeresek voltak a helyi sztrájkok, amelyeken szinte 100 százalékos volt a részvétel a buszvezetők körében, kivéve a Balaton Volánt, ahol felvették a munkát. A Vasi Volán autóbuszvezetői kék szalag kihelyezésével fejezték ki szolidaritásukat, miután ők a múlt héten sztrájkoltak.
Korcsolayné Kovács Krisztina elmondta, hogy a KKSZ elnöksége szerdán értékeli a sztrájkot, és dönt a további lépésekről. A szakszervezet továbbra is tárgyalni kíván, céljuk, hogy az autóbuszvezetők korkedvezménye ne függjön a vezetett jármű típusától, és erről hosszú távon kívánnak megállapodni.
Az MTI tudósítóinak helyszíni jelentései szerint a buszpályaudvarokon alig voltak utasok a sztrájk ideje alatt, a munkabeszüntetést követően rendben elindultak a járatok.
A Borsod Volán járatai 7 óra után rendben elindultak - tájékoztatta az MTI-t Baranyai Zoltán, a KKSZ megyei vezetője. Információi szerint a társaság valamennyi telephelyén, összesen 7 helyszínen 100 százalékos volt a sztrájk, senki nem vette fel a munkát. Hozzátette: azon dolgoznak, hogy a menetrend minél hamarabb helyre álljon, várhatóan 12 óra körül már rendben mennek az autóbuszok.
Somogy megyében 7 óra után elindultak a helyi és a helyközi járatok. A Kapos Volán Zrt. és a Kaposvári Tömegközlekedési Zrt. autóbuszvezetői egységesen sztrájkoltak, 113 helyközi és 176 helyi járat maradt ki. A forgalom Kaposváron előreláthatóan 9 óra körül, a helyközi járatoknál a kora délutáni órákra áll helyre Somogyban.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében a demonstráció alatt 84 helyközi, távolsági illetve vidéki helyi járat maradt ki, Szolnokon 35 helyi járat nem közlekedett. Az elégséges szolgáltatás biztosításáért azonban a megye minden részében indultak járatok. A sztrájk után Szolnokon és környékén legkésőbb egy, míg a Jászberény és Tiszafüred körzetében két óra alatt helyre áll a forgalom.
Zala megyében a sztrájk alatt egyetlen menetrendszerű autóbuszjárat sem indult el, több mint 750 járat - 28 távolsági, 289 helyijárat és 489 helyközi járat - marad ki. Zala megyében csak Lenti környékén, a Hoffman céggel szerződésben álló négy autóbusz közlekedett, a megyeszékhely központjából pedig egyetlen helyi járat indult a külső kórházba.
Korábban ért véget a sztrájk Pest megyében, ahol a Volánbusz Zrt.-nél működő szakszervezetek üzemkezdettől 5.30 óráig sztrájkoltak. Itt a munkabeszüntetés több mint 400 helyi és helyközi járatot érintett.
Fejér megyében hajnali fél négytől fél hatig nem közlekedtek az Alba Volán Zrt. helyi járatú autóbuszai, és Hajdú-Bihar megyében is eddig az időpontig hirdették meg a munkabeszüntetést. Csongrádban, Baranyában és Tolna megyében reggel hat órakor indultak útnak a Volán-buszok.
A MÁV közlése szerint a Volán-sztrájk alatt nem nőtt kiugróan a személyforgalom a vasúti vonalakon.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban 1 hónapja
- Sztrájkmenetrendet hirdetett meg a pécsi buszvállalat 1 hónapja
- Véget ért a szerbiai ügyvédek sztrájkja 1 hónapja
- 43 halott után léptek a mozdonyvezetők: országos sztrájk jön a spanyol vasúton 3 hónapja
- Életveszélyben a jegyvizsgálók? Döbbenetes támadások a MÁV és a Volán járatain 3 hónapja
- Sztrájk és káosz a világ leghíresebb múzeumában 4 hónapja
- Ismét keresik az Év Fiatal Vállalkozóját 6 hónapja
- "Ez már modern rabszolgaság" - általános sztrájk a 13 órás munkanap ellen 7 hónapja
- Zajlanak a tárgyalások a munkavállalókkal a kukássztrájk után 7 hónapja
- Sztrájkolnak a kukások Budapesten 7 hónapja
- Egy napra leáll az élet Olaszországban 7 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?