kapubanner for mobile

Végleg bezár a bonyhádi Salamander-gyár

Az év végéig a dolgozók döntő többségének felmondanak, lebonyolítják a végelszámolást a törvényes rendelkezéseknek megfelelően.

Lencz György elmondta: az év végéig a dolgozók döntő többségének felmondanak, lebonyolítják a végelszámolást a törvényes rendelkezéseknek megfelelően. Potápi Árpád, Bonyhád polgármestere tragikusnak nevezte a kialakult helyzetet, megítélése szerint a jelenlegi 12 százalékos munkanélküliség hozzávetőlegesen 16 százalékra emelkedik ezáltal. Elmondta: a tavaszi üzembezárást követően az elbocsátott 560 aktív dolgozóból 220-at átvett a Salamander helyén megnyílt Mebona nevű, szintén cipőipari cég. A polgármester szerint nem is annyira a városlakókat, inkább a környékbeli falvakból, kistelepülésekről bejárókat érinti súlyosan az elbocsátás, mert számukra nincs más lehetőség a foglalkoztatásra.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek