kapubanner for mobile

Végzettség és életkor - mi jelenthet hátrányt a munkaerőpiacon?

Enyhén csökkent 2007 vége óta a munkaerő-piaci diszkrimináció Magyarországon. Erre jutott a KSH 2010 első negyedévi felmérése, amely nem, kor és iskolai végzettség szerint vizsgálta a jelenséget - cikkezi a Világgazdaság.

A legtöbben az iskolai végzettségük, illetve az életkoruk alapján mondták magukat hátrányosan érintettnek, emellett a nők a nemük és családi állapotuk alapján panaszkodtak hasonlóra.

Álláskeresésnél a válaszadók 12,4 százaléka érzékelte, hogy hátrányosan megkülönböztetik, a három évvel ezelőtti eredményhez képest majdnem négy százalékpontos a mérséklődés.

A frissen elbocsátottak körében eleve kisebb, 7,8 százalékos szintről ment vissza 6,3-re ez az arány. A kedvezőtlen munkaerő-piaci helyzet nyomán úgy vélik a szakértők, hogy hajlamosabbak az érintettek objektív okokat elfogadni, főként, ha komplett termelőegységek bezárásáról van szó.

Az inaktívak körében is elvégezték a felmérést a hivatal szakemberei, amelyből az derült ki, hogy a foglalkoztatottakhoz hasonló mértékben érzékelik a megkülönböztetést. A munkanélkülieknek viszont a bő harmada panaszkodott erre, bár 2007-hez képest itt is volt némi javulás.

Világgazdaság
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek