kapubanner for mobile

Versenyelőnyhöz juttat a képzés és az innováció

A nehéz gazdasági körülmények után a humán erőforrások fejlesztéséből, a képzésből és az innovációból hamar megtérülő előnyt kovácsolhatnak a kis- és középvállalkozások.

A középvállalkozások innovációs törekvéseit a kormány is támogatja. Az idén eltörölt 10 kisadó között nem szerepelt az innovációs járulék, amelyet továbbra is fizetni köteles minden olyan középvállalkozás, ahol a foglalkoztatott létszám 50 fő felett van, és az éves nettó árbevétel, vagy mérlegfőösszeg több mint 10 millió eurónak megfelelő forint.

Kevesen tudják azonban, hogy ezt az összeget szigorú szabályozások mellett a cég saját fejlesztésére is fordíthatja, ami lehetőséget teremt nagyobb fejlesztések finanszírozására, ha pedig a járulékot egyetemeknek, főiskoláknak fizetik, további költséghatékonyságot érhetnek el a kedvezőbb hallgatói kifizetések és a szigorú szakmai felügyeletnek köszönhetően.

Világgazdaság Online

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek