Vezérigazgató-helyetteseket nevezett ki az MBH Bank
A fúziós folyamat lezárultával, a változó szakmai és üzleti hangsúlyoknak megfelelően az MBH Bank Nyrt. felsővezetése is átalakult - jelentette be a vállalat.
Egerszegi Ádám, transzformációért és operációért felelős vezérigazgató-helyettes általános vezérigazgató-helyettesként folytatja munkáját, megtartva eddig feladatköreit ezentúl az elnök-vezérigazgató által számára delegált további feladatokkal bővült hatásköre. Egerszegi Ádám 1997-ben szerzett közgazdász diplomát a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán, melyet később egy MBA diploma követett. 1998-ban a Takarékbanknál kezdte pályafutását, ahol több vezetői pozíció betöltése után 2017 februárja óta vezérigazgató-helyettes, továbbá az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank alelnöke, általános vezérigazgató-helyettese volt. 2021. december 10-től az MKB Bank Nyrt. és a Magyar Bankholding Zrt. felsővezetésének tagjaként a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank transzformációjának és fúziójának operatív irányítója volt.
Bakonyi András vezérigazgató-helyettesként irányítja a kockázatkezelési területet, formálisan is átvéve a decemberben távozott vezérigazgató-helyettes, Szomolai Csaba feladatait. Diplomáját 2002-ben a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte. 2002 és 2003 között az MKB Bank Zrt.-nél kezdte a banki pályafutását. Ezt követően 2003-tól a CIB Bankban és a K&H Bankban töltött be vezetői pozíciókat. 2015-től az MKB Bank Zrt. ügyvezető igazgatója, a vállalati üzletág vezetője, 2017-től a bank Vállalati és Treasury vezérigazgató-helyetteseként a vállalati, treasury és lízing tevékenységéért felelt. 2019 és 2021 között a bank kockázatkezelési vezérigazgató-helyettese, ezt követően az MKB Bank hitelkockázatkezelési területéért felelt ügyvezető igazgatóként.
Puskás András mostantól önkormányzati kiszolgálásért, egyházakért, ESG és fenntarthatóságért, kommunikációért és államigazgatási kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettesként vesz részt a bank felsővezetésében. Kinevezésével többek között lehetőség nyílik az MBH Bank ESG törekvéseinek további fejlesztésére, valamint az önkormányzati pénzügyi piacon elért szilárd pozíciójának erősítésére, ahová jelenleg több mint 1200 számlavezetett önkormányzat és további 3100 önkormányzati intézmény, vállalat tartozik. Puskás András 2000-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen végzett okleveles közgazdászként. Pályafutását a Pénzügyminisztériumban kezdte, ezt követően Budapest Belvárosának alpolgármesteri tisztségét töltötte be, ahol városfejlesztési feladatokat látott el. 2014-től a Magyar Export-Import Bank Zrt.-nél és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt.-nél dolgozott üzleti vezérigazgató-helyettesként, valamint a bank és biztosító igazgatóságának tagjaként. A Budapest Bank kockázatért és működésért felelős vezérigazgató-helyetteseként 2018 és 2022 között tagja volt a bank felső vezetésének és Igazgatóságának, mint a Kockázatkezelés, az Operáció, az IT és a PMO szervezetek irányításáért felelős vezető. 2021. július 1-től a Magyar Bankholding kiemelt ügyeiért, kormányzati kapcsolataiért, kommunikációjáért, valamint az ESG-ért és fenntarthatóságért felelős elnöki főtanácsadója volt.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?