Vezetőváltás a MET Csoportnál
Januártól a jelenlegi vezérigazgató az igazgatóság elnökeként folytatja munkáját.
A MET Csoport bejelentette, hogy 2026. január 1-jétől Huibert Vigeveno tölti be a vállalat csoportszintű vezérigazgatói pozícióját - írja a cég közleménye.
Lakatos Benjamin, a MET Csoport irányító tulajdonosa és jelenlegi vezérigazgatója az igazgatóság elnökeként folytatja munkáját, és továbbra is aktív szerepet vállal a cégcsoport víziójának és növekedésének alakításában.
Huibert Vigeveno jelentős tapasztalattal rendelkezik komplex szervezetek irányításában. Legutóbb a Shell globális Vezető Testületének (Executive Committee) tagjaként, valamint a Downstream – Megújulók és Energetikai Megoldások – üzletág igazgatójaként dolgozott, ahol üzletágon és földrajzi területeken átívelő ügyfélérték-ajánlatot alakított ki, és több mint 30 ezer fős szervezetet vezetett. Ezt megelőzően a Shell kínai leányvállalatának volt Igazgatósági elnöke, és sikeresen irányította a Shell 53 milliárd dolláros BG Group-felvásárlásának integrációját, amelyet követően a cég átmeneti vezérigazgatójaként tevékenykedett. Huibert Vigeveno a KBR igazgatósági tagja – amely vállalat globális technológiai és mérnöki megoldásokat kínál, és a New York-i Értéktőzsdén jegyzik –, ahol non-executive igazgatóként tevékenykedik. Lakatos Benjamin, a MET Csoport irányító tulajdonosa és jelenlegi csoportszintű vezérigazgatója megtartja Igazgatósági elnöki pozícióját, és a hosszú távú jövőkép és növekedési stratégia alakítására összpontosít majd.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?