kapubanner for mobile

Vezetőváltás az Állatkert élén

Ismét nyugdíjba vonul az állatkert főigazgatója, a posztra pályázatot írnak ki. A főpolgármester jelöltje Persányi Miklós, volt környezetvédelmi miniszter - tudta meg az MTI szerdán városházi forrásokból.

Demszky Gábor az értesülést megerősítve elmondta, hogy Bogsch Ilma főigazgató már eljuttatta hozzá május végi nyugdíjba vonulási szándékát jelző levelét. Hozzátette, hogy a posztra Persányi Miklóst javasolja. Az MTI információ szerint a főpolgármester szerdán hivatalában egyeztetett Persányi Miklóssal.

Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes közölte, hogy a szakbizottság elé terjeszti pénteken Bogsch Ilma lemondó levelét. Bőhm András (SZDSZ) kulturális bizottsági elnök elmondta, hogy a posztra pályázatot írnak ki pénteken.

Persányi Mkklós 1994-től 2003 májusáig, környezetvédelmi miniszteri kinevezésig volt az állatkert főigazgatója. Távozását követően Bogsch Ilma lett a főigazgató, aki nyugdíjasként nyerte le a pozstra kiírt pályázatot.

Persányi Miklós jelenleg is az állatkert állományában van, fizetés nélküli szabadságát töltve - jegyezte meg Ikvai-Szabó Imre, aki hozzátette, nincs akadálya annak, hogy Bogsch Ilma akár holnaptól képességének és képzettségének megfelelő posztra kinevezze őt.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek