Vezetőváltás várható a János kórházban
Szakmailag indokolt, hogy pályázatot írjanak ki a János kórházzal összevont és így már három intézményt egyesítő kórház főigazgatói posztjára - nyilatkozta az egészségügyi területet is felügyelő főpolgármester-helyettes.
Horváth Csaba (MSZP) az MTI-nek elmondta, hogy a pályázat kiírásáról az ülésig még politikai egyeztetést folytatnak az SZDSZ-szel. John Emese SZDSZ-frakcióvezető az üggyel összefüggésben csupán annyit közölt, hogy a képviselőcsoport úgy foglalt állást, hogy nem időszerű a pályázat kiírása. Hozzátette: a bizottsági ülésig eldől, hogy egyeztetett módon kerül-e ez a kérdés napirendre. Ez úgyis megvalósulhat, ha a János kórház főigazgatója elfogadja a főpolgármester-helyettes által felajánlott rendezési javaslatot. Ha viszont nem jött létre politikai egyetértés, az MSZP-frakció majd eldönti, hogy fenntartja-e a pályázat-kiírási javaslatot.
A főpolgármester-helyettes leszögezte: a belső szakmai jelzések a kórház működésének súlyos problémáira világítanak rá. Ezek közt csak "egy-egy anomáliát jelez az úgynevezett liftügy és a gázügy, ahol a személyi felelősség elmaszatolása történik". Szerinte a János kórház nem iskolapéldája a jól működő kórházainknak. A főpolgármester-helyettes arra is rámutatott, hogy a gondokat csak részben okozzák a kórház működési nehézségei, nyilvánvalólag más problémák is vannak. Ezért szakmailag is fontosnak tartja egy vezetőváltást.
Magyar Rádió, MTI

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon