Vidéken próbálnak szerencsét az állásukat vesztett brókerek
A pénzügyi válság egyértelműen begyűrűzött az amerikai munkaerőpiacra, derült ki a múlt héten közzétett kormányzati adatsorokból. Állásukat vesztett bankárok és brókerek eközben nagy számban költöznek a "világ pénzügyi fővárosából" az Egyesült Államok korábban lesajnált vidékeire, hogy kisebb cégeknél helyezkedjenek el.
Október harmadik hetében a "friss" munkanélküliek száma 478 ezer volt az Egyesült Államokban, miután hét nap alatt ennyien veszítették el állásukat - 15 ezerrel többen, mint a megelőző héten. Az emelkedés jóval meghaladta az elemzők várakozását, akik csupán kétezerrel több, magát frissen regisztráltató álláskeresővel számoltak. A kevésbé hullámzó négy hetes átlag értéke ugyanakkor némiképp csökkent: hetente 480 250-en veszítették el munkájukat az elmúlt egy hónapban - írja a Forbes magazin internetes oldala.
David Wyss, a Standard&Poor's közgazdásza szerint a munkaerőpiacon egyértelmű a negatív trend. Az elemző szerint az állásokat leépítő vállalatok mellett beszállítói kényszerleállásán keresztül a Boeing dolgozóinak sztrájkja is visszatükröződik a friss számokban.
Komoly leépítésekbe kezdtek a cégek
A hiteleket megdrágító és nehezen elérhetővé tevő, a jelzálogpiacról kiinduló pénzügyi válság hatására csökken a lakossági fogyasztás, így amerikai nagyvállalatok egész sora döntött az elbocsátások mellett. A General Motors "jelentős leépítéseket" tervez még az év vége előtt. A Chrysler egyik összeszerelő üzemének bezárásáról döntött, egy másikban pedig megszüntet egy teljes műszakot. (A két cég jelenleg fúzióról tárgyal, ami az elemzők szerint állások újabb tízezreinek megszüntetését hozhatja magával.) A Xerox öt százalékos leépítést tervez, annak ellenére, hogy a vártnál jobb második negyedévet produkált. A Goldman Sachs befektetési bankház bejelentette, dolgozóinak egytizedétől megválik.
A Goldman lépése nem egyedülálló. A Yahoo!News cikke szerint a pénzügyi válság a bankárok és brókerek állásait fenyegeti leginkább. Az elmúlt hetekben valóságos exodus indult el. New York-i életüket felszámolva, tömegesen - és családostul - költöznek el a pénzügyi szakemberek, elsősorban Floridába, Chicagóba, Milwaukee-ba, Virginiába és ázsiai országokba.
Sokat profitálhatnak a vidéki vállalatok
Fejvadász cégek szerint ez hosszú távon érzékeny veszteség a város gazdaságának, amely legjobb tehetségeit veszíti el. Eközben a jelenlegi helyzet nagy lehetőséget tartogat kisebb, de a válságban nem érintett vidéki cégek számára. Olyan magasan képzett alkalmazottakra tehetnek ugyanis szert, akik elcsábítására korábban esélyük sem lett volna a világ pénzügyi fővárosának tartott New Yorkból. A Wall Street korábbi szakemberei ráadásul nemegyszer ügyfeleket is magukkal visznek új munkaadójukhoz - ezzel is tetézve a bajba került pénzügyi vállalatok gondjait.
A megszólaltatott szakértők szerint a New Yorkot hátrahagyó brókereknek és bankároknak rugalmasnak kell lenniük keresetüket illetően. Míg a keleti parti városban egy személyi pénzügyi tanácsadó évente átlagosan 116 ezer dollárt keres, addig egyes tagállamokban az átlagbér ennek felét sem éri el. Ugyanakkor természetesen a megélhetési költségek is jóval alacsonyabbak a legtöbb településen, mint New Yorkban.
HUMÁN RENT Press

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek