kapubanner for mobile

Vissza a munkába: 110 ezer leszázalékolt ember felülvizsgálata kezdődik meg

Mintegy 110 ezer leszázalékolt ember komplex egészségügyi felülvizsgálata kezdődik meg a napokban. Akit rehabilitálhatónak találnak, annak munkát kell keresnie, a felajánlott állást pedig el kell fogadnia - írja a Világgazdaság.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, majd az Alkotmánybírósághoz fordulnak a fogyatékkal élők a rokkantsági ellátás rendszerének átalakítása miatt. Azzal, hogy megszűnt a rokkantnyugdíj, 70 ezerről 50 ezer forint alá csökkent az egy főre jutó rokkantellátás átlagos összege. Emellett számos, a nyugdíjakkal együtt járó kedvezményt is elveszítettek a fogyatékkal élők - mondta a Világgazdaságnak a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke.

Hegedűs Lajos a szerzett jogok megvonása mellett azt is kifogásolja, hogy a kormány csaknem 200 ezer rokkant embert vissza akar terelni a munkaerőpiacra, de ennek nem teremti meg a feltételeit. A fejlett nyugati államok olyan rehabilitációs rendszert működtetnek, amely már a fogyatékossá válás első napjaitól segíti a rokkantak visszailleszkedését a társadalomba, ezen belül a munka világába is. Ez az egyik oka annak, hogy míg uniós átlagban a fogyatékkal élők 40-50 százaléka dolgozik, addig Magyarországon csak 15-20 százalékuk.

Világgazdaság
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek