Visszahívja az autók között szórólapozó diákokat a Parking
A Parking Kft. vezetése megalapozottnak tartotta a HR Portal érveit, és a ma délelőtt megjelent cikkünk nyomán úgy döntött, hogy ezek után a diák munkavállalók nem terjeszthetik forgalmas útkereszteződésekben a parkolási rendről tájékoztató kiadványokat.
Szerkesztőségünk kedvező fordulatnak és követendő példának tekinti a Fővárosi Önkormányzat cégének gyors elhatározását. Az alábbiakban közöljük Volly György kommunikációs igazgató szerkesztőségünkhöz eljuttatott sorait:
"Tájékoztatom, hogy a Parking Kft. kérésére az alvállalkozó utasításba adta a szórólapot terjesztő 34 diáknak, hogy ma 15 órától kizárólag üzemen kívüli (értsd nem járó motorú), közterületen parkoló gépjárművek szélvédőjére helyezhetik el a szórólapokat, és tehetik mindezt csak a járda felőli oldalról. Innentől a parkolási rendről tájékoztató kiadványokat hivatalosan a gépjárművek közt, erős légszennyezettségben az általunk megbízott diákok nem terjesztenek, ezzel is óvni kívánjuk egészségüket, védeni az életüket, még ha egyetlen balesetről sem érkezett hozzánk hír, de nem is akarjuk megvárni az elsőt."

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?