Visszakérték a béremelést a gyógypedagógusoktól
Tévedésből emelték meg az egyik Pest megyei gyermekotthonban dolgozó gyógypedagógusok bérét szeptemberben, tőlük a hónap közepén visszakérte a pénzt az állam – írta csütörtöki cikkében a 444.hu.
Az egyik Pest megyei gyermekotthonban a pedagógusok előbb emelést kaptak, majd visszakérték tőlük a pénzt. Az egészségügyi gyermekotthonban dolgozó gyógypedagógusokra ugyanis nem vonatkozik az újonnan bevezetett pedagógus életpálya. A 444.hu-nak levelet író pedagógus bruttó 60-70 ezer forintos emelését vissza is kérte a fenntartó.
Amikor az intézmény felfedezte, hogy nem jár az életpályamodell alapján megítélt béremelés, azonnal aláíratták a pedagógusokkal az új kinevezésüket, mely szerint ismét a szeptember előtti bért kapják. A szociális ágazatban dolgozó pedagógusok eddig minden kedvezményből kimaradtak, amit az oktatásban dolgozók megkaptak (pedagógusszabadság, pedagógusigazolvány).
Az intézményben a félreértést az okozhatta, hogy változik a gyógypedagógusok munkáltatója, ezentúl a pedagógiai szakszolgálattól kapják majd a fizetésüket. Ennek a folyamatnak le kellett volna már zárulnia szeptemberre, ez azonban nem történt meg. A Pest megyei intézményben is abban a hitben lehettek, hogy az új munkáltatónak kell majd állnia a béreket szeptembertől. Az átsorolás azonban nem történt meg, az intézmény pedig nem tudja állni a megemelt munkabért.
A másik magyarázat, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Pest Megyei Kirendeltségének verziója szerint a problémát az okozza, hogy a pedagógus életpálya modell bevetésének időpontja egybeesett az intézmény Alapító Okiratának módosításával. Az új alapító okiratban már nem szerepelt a korai fejlesztés, mint alaptevékenység, így a pedagógus életpálya modell az új alapító okirat szerint nem vonatkozott az otthon közalkalmazottaira. A gyógypedagógiai szakmunka megszűnt, állásukat ennek ellenére megtartották az érintett dolgozók.
Az intézmény vezetője kérte az államkincstárat, hogy a dolgozók részletekben fizethessék vissza a tévedésből kiutalt összeget.
444.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?