Visszamondta füzesabonyi beruházási tervét a Modine
Nem Füzesabonyban építi meg új magyarországi üzemét a Modine, holott a járműipari világcég vezetője ezt már korábban bejelentette a New Yorki-tőzsdén - tájékoztatta az MTI-t szerdán a település polgármestere.
A társaság európai vezetője lemondó levelében azt írta a helyi önkormányzatnak, hogy a kiszemelt területen a talaj szerkezete nem felel meg az elképzeléseiknek - ismertette a hivatalos indokot Laminé Antal Éva. A helybeliek mondvacsináltnak tartják a kifogást és nem tudják elképzelni, hogy mi lehet a valódi ok - tette hozzá.
Az önkormányzati vezető felidézte, hogy a Modine tavaly decemberben kereste meg őket egy 400 embert foglalkoztató üzem megvalósításának a szándékával. Az építkezésre a Vásárteret szemelték ki, amelynek rendezési tervét az önkormányzat a cég igényeihez igazította.
Ezt követően a multinacionális társaság írásbeli szándéknyilatkozatot is tett a Vásártér megvásárlására - mondta Laminé Antal Éva.
A Modine-nak továbbra is szándékában áll új magyarországi gyártó kapacitás létesítése. Várhatóan a hónap végéig születik meg a beruházás helyszínéről szóló döntés - mondta az MTI érdeklődésére Szakács Géza, a Modine Hungária Kft. mezőkövesdi gyárának üzemvezetője, hozzátéve, hogy a füzesabonyi terv meghiúsulásának okát nem ismeri.
A Modine Manufacturing Company 15 országban rendelkezik 34 gyártóbázissal. A többi között nagy teljesítményű dízelmotorokhoz és kamionokhoz kenőolaj, sebességváltó és kipufogógáz hűtőket gyártó mezőkövesdi üzemében több mint 260 embert foglalkoztató Modine Hungária Kft. az elmúlt évben, mintegy 15 milliárd forintos árbevételt ért el - mondta Szakács Géza.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?