Visszatért a Disney élére a korábbi vezérigazgató
Bob Iger visszatérésének hírére a Disney részvényeinek árfolyama 8 százalékkal nőtt.
Váratlanul visszatért a Walt Disney vállalat élére Bob Iger, aki alig egy éve vonult vissza a vezetői székből - számolt be róla a BBC News. A médiaóriás feltehetően azért döntött a visszahívása mellett, mivel a vállalat részvényárfolyama csökkent és a Disney+ streamingszolgáltatása sem váltotta még be a hozzá fűzött reményeket. Iger a 2020 februárjában a helyére lépett Bob Chapeket váltja. Chapeknek számos problémával kellett megküzdenie, egyebek mellett a pandémia miatti bezárásokkal és karanténnal. Iger 15 évig vetette a Disneyt, mielőtt távozott volna az éléről, és egy januári nyilatkozatában még kizárta a lehetőségét, hogy ismét a vezérigazgatója legyen. Mostani kinevezésével két évig marad a poszton, s ez alatt az utódját is igyekszik megtalálni.
A befektetők örültek Iger visszatértének, a bejelentést követően, hétfőn reggel a Disney részvényeinek árfolyama 8 százalékkal nőtt. Iger nevéhez fűződik a Disney vállalat újabb aranykora: megszerezték a Pixar animációs stúdiót, a Marvel képregénycéget, a 21st Century Fox filmstúdiót és a Star Wars-filmek fellegvárát, a Lucasfilmet is. Ő bábáskodott a Disney + streamingszolgáltatás elindítása felett, és irányítása alatt nyílt meg a Disney több témaparkja is. Susan Arnold, a Disney vállalat igazgatótanácsának vezetője hangsúlyozta: Iger "egyedülálló helyzetben" van ahhoz, hogy a Disney-t átvigye "az iparág átalakulásának egyre bonyolultabb időszakán". Iger volt egyike az utolsó kitüntetetteknek, akiknek tiszteletbeli lovagi címét még II Erzsébet angol királynő hagyta jóvá halála előtt - emlékeztetett rá a BBC News.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?