Visszaveszi kirúgott dolgozóit a Daewoo
Visszaveszi 1700 öt éve elbocsátott dolgozóját a General Motors (GM) amerikai autógyártó óriás dél-koreai részlege, a Daewoo. A költségcsökkentési program keretében leépített munkatársak közül 1081 már meg is kezdte a munkát, a többiek pedig májusban csatlakoznak hozzájuk.
Az mindenesetre bizonyos, hogy - főleg a nagyarányú exportnak köszönhetően - a Daewoo eladásai igencsak megugrottak a tavalyi évben: 2005-ben a cég 1,15 millió gépkocsit értékesített, ami 28,6 százalékos növekedésnek felel meg. Az exportált autók száma csaknem egyharmadával (32 százalék) 1,05 millió darabra emelkedett - közli az AFP hírügynökség.
Nagyszabású költségcsökkentés az anyacégnél
Elemzők szerint a koreai társaságnál történő bővítés a GM költségcsökkentő programjának része, melynek keretében leépíti drága amerikai és európai működését, s inkább költséghatékonyabb ázsiai üzemeibe invesztál.
Ahogy az mfor.hu már korábban megírta, sajtóértesülések szerint a detroiti gyártó pénzügyi üzletágának (GMAC) eladását is tervezi. Elemzők szerint a cég elsősorban azért szeretne a részleg többségi tulajdonán túladni, hogy annak az anyacég által "lehúzott" hitelbesorolása javulhasson, s így nagyobb kölcsönöket vehessen fel kedvezőbb feltételekkel.
Az amerikai autógyártók hazai piacukon is egyre nagyobb részesedést vesztenek az ázsiai vállalatok javára. A GM 2005-ben 8,6 milliárd dolláros veszteséget ért el, s 2008-ig egy harmincezres elbocsátást és 12 gyárbezárást helyezett kilátásba.
Menedzsment Fórum
Kapcsolódó anyagok:
Pénzügyi szárnyát is eladhatja a GM
A tervezettnél kevesebb embert rúg ki az Opel
Kiszáll a Suzukiból a GM
Ma döntenek Cardiffban: még többismeretlenes az Eb-egyenlet
Az mfor.hu Heti Hármasa a pályázat szervezőbizottságának elnökét, a projektmenedzseri feladatot ellátó cég vezérét és az olimpiai mozgalom élharcosának számító tőzsdeelnököt kérdezte annak apropóján, hogy az UEFA ma délelőtt dönt a walesi Cardiffban a 2012-es foci-Eb helyszínéről.
.
Pénzügy
A külföldiek jókedve óvta meg a gazdaságot
Sosem volt még ilyen mélyponton a politikai kockázat, és a gazdasági egyensúly is katasztrofális, derül ki egy aktuáluis tanulmányból. Mfor.hu tudósítás. Vállalatvezetés
Előretörhetnek a vidéki k+f központok
Hídképző szervezetek létrehozásával segítheti az állam az alkalmazott kutatás fejlesztését, mondta el az mfor.hu Stafétájában Kürti Sándor.
.
Lezárult az Equitas felvásárlása
A kormány vitába száll az EU-val a kvótakiosztásról
Küszöbön az e-útdíj projekt elindítása
Nyitnak a zárt nyugdíjpénztárak is
Újabb dolgozók kötnének különalkut Ferihegyen
További másfél tucat áruházat nyit hazánkban a Tesco
GVH: húszmilliós bírság az Avonnak
Hazánkba jön az NBC Universal
Csaknem hatezer munkavállaló érkezett Romániából
Bázis számlacsomag mikro- és kisvállalkozásoknak (x)
mfor.hu kereső Olvasta már?
Júniustól az eddigi 667 ezer helyett 1,5 millió forint lehet a havi bére Antal Attilának, a BKV Zrt. új vezérének.
Karrier
Az OKI Systems (Magyarország) Kft. új, a cég kiemelt partnereiért felelős üzletág-igazgatót nevezett ki Hanák Attila személyében.
ÜZLETI HÍREK
11:21 Leépít a PlayStation gyártója Európában
10:51 Három pályázó verseng az olasz légitársaságért
10:31 Kelet-Európa láthatja el bioüzemanyaggal a régi EU-tagokat
10:11 Egyre igényesebbek az akciós újságok
09:51 Lezárult az Equitas felvásárlása
09:31 A kormány vitába száll az unióval a kvótakiosztásról
09:21 Küszöbön az e-útdíj projekt elindítása
09:11 Másfél millióra nőhet a BKV-vezér havi fizetése
hirdetés
Mfor.hu TOP 10 hír
Piramisjáték lenne az IL Ferro?
Új magyar médiabirodalom épül
Felköthetik a fehérneműt az új országos tévék
Mi lesz a gyessel a több biztosítós rendszerben?
A gazdaságba is begyűrűzik péntek 13
Busz tör a Metro babérjaira
12 dollárért repülhetünk Amerikába
Már jövőre indulhat a negyedik mobilszolgáltató hazánkban
Zuhanásba kezdtek a mobilinternet árai
Pénteken kifutnak a Déliből az első Stadler-vonatok
SZAVAZÁS
Ön szerint hogyan alakuljon át az egészségügy?
Egy biztosító bőven elég, az extra szolgáltatásért versenyezhetnek a többiek
Versenyezzenek csak a biztosítók a kegyeinkért
Minden maradjon a régiben, az államban jobban bízom
hirdetés
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?