Vizsgálat indult a Lasztovicza Jenő fiának diplomáját érintő cikkel összefüggésben
Azonnali belső vizsgálatot rendelt el Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora a fideszes Lasztovicza Jenő fiának diplomáját érintő cikkel összefüggésben.
A hvg.hu hétfőn azt írta, hogy befolyással üzérkedés, többrendbeli közokirat-, illetve magánokirat-hamisítás gyanújával tettek feljelentést ismeretlenek a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának (TF) idei diplomaosztóján történtekkel kapcsolatban a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK), s az egyik érintett hallgató egy sportügyekben illetékes fideszes politikus, Lasztovicza Jenő fia.
A Semmelweis Egyetem az MTI-hez hétfő este eljuttatott közleményében azt írta: intézményük a hvg.hu hírportál Botrány a TF-en:.. című írásában említett feljelentésről hivatalos tájékoztatást mostanáig nem kapott. Ennek ellenére "a cikkben megfogalmazott állítások súlyosságára való tekintettel" a rektor azonnali belső vizsgálatot rendelt el, amelynek eredményéről a nyilvánosságot tájékoztatni fogja - olvasható a kommünikében.
Az internetes oldal írásában az áll: július közepén L. J. és Gy. Zs. ünnepélyes keretek között, több tucat évfolyamtársukkal együtt átvették a testnevelő-edző szakos diplomájukat Tóth Miklós dékántól. A portál szerint a dékán is, a hallgatók is tudták: az államvizsga előtt a két egyetemistának összesen 15 jegye hiányzott az abszolutóriumhoz. A cikk állítása szerint "a dékán a saját, frissen szerzett kódja segítségével igazolta a hiányzó krediteket az intézmény elektronikus nyilvántartásában, és Hamar Pál oktatási dékánhelyettes, illetve Hrabacsik Mihály tanulmányi osztályvezető segítségével tette hivatalossá az ügyet".
Lasztovicza Jenő az MTI-nek cáfolta az írásban foglaltakat, annak közzétételét jogtalannak, méltánytalannak és etikátlannak nevezte. A fideszes képviselő szerint "etikátlan, gusztustalan, hogy politikai célokra akarják felhasználni a fiát".
A politikus sérelmezte azt is, hogy leírták a fia nevét a cikkben - amit később monogramra módosítottak -, ez ugyanis szerinte ellenkezik az ártatlanság vélelmével. Kifogásolta továbbá, hogy tudomása szerint a szerző egy hallgatót vagy szülőt sem kérdezett meg arról, hogyan alakultak valójában az érintettek tanulmányai, megvédték-e a diplomájukat. "Ezzel a cikkel meg lettek bélyegezve ezek a gyerekek. Ki kér tőlük bocsánatot, amikor ki fog majd derülni, hogy jogosan kapták meg a diplomájukat, mert megdolgoztak érte?" - tette fel a kérdést Lasztovicza Jenő.
Kifejtette továbbá, hogy már felvette a kapcsolatot ügyvédekkel, akikkel a napokban áttekintik, milyen jogi lépések tehetők az ügyben, mert szerinte nem lehet szó nélkül hagyni, hogy "fiatal gyermekeket akarnak meghurcolni, akik még túl is teljesítették az előírt penzumot".
A hvg.hu-nál az MTI megkeresésére közölték: csak azután reagálnak, hogy az országgyűlési képviselő dönt az esetleges jogi lépésekről.
Hvg.hu/MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?