kapubanner for mobile

Volánbusz-sztrájk: új bérajánlatot tesz Lázár János a szakszervezeteknek

Az ajánlat értelmében az érintettek bére három év alatt 28 százalékkal emelkedne.

"Rajtam nem fog múlni, hogy a munkavállalóink már januárban az emelt bérüket kapják" - írja Facebook-oldalán Lázár János építési és közlekedési miniszter. Mint ismert, a Volánbusz dolgozói vasárnap és hétfőn is sztrájkoltak. A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet 2024. január 28-ára és 29-ére szervezett munkabeszüntetésének második napján a hétfőre vezényelt autóbusz-vezetők 56 százaléka, míg a teljes munkavállalói létszámnak mindössze egyötöde vett részt a sztrájkban.

A miniszter az alábbi ajánlatot tette a szakszervezetnek: 

  • legalább 28 százalékos bérnövekedés három év alatt;
  • már idén 17 százalékos mértékű, de legalább 70 ezer forint összegű emelés a 600 ezer forintos alapbérrészig;
  • jogi garancia az inflációt ellensúlyozó bérnövekedésre 2025-ben és 2026-ban is.

A miniszter hozzátette, hogy a béremelés annak a hónapnak az első napjától érvényes, amelyben azt aláírják. 

A MÁV-VOLÁN-csoport korábban közölte, hogy továbbra is a bérmegállapodás mielőbbi megkötésére törekszik.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk