Volkswagen: új karosszériaüzem, 550 új állás
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatLerakták a Volkswagen pozsony-dévényújfalui gyárában az új karosszériaüzem alapkövét hétfőn, a gyártóüzemben a tervek szerint 2014 második félévében kezdődhet meg a termelés - közölte Vladimír Machalík, a Volkswagen Slovakia sajtószóvivője.
A 110 ezer négyzetméter alapterületű karosszériagyár üzembe állítása 600 millió euróba kerül, a beruházás összegének egynegyedét az építés emészti fel. Az új gyártórészlegben a köznyelveben utcai terepjáróként emlegetett sport haszongépjárművek (SUV) karosszériáit készítik majd.
"Ez a Volkswagen Slovakia legnagyobb befektetési projektje, a jövőt és a pozsonyi üzem versenyképességét érintő beruházás" - jelentette ki az alapkőletételt követően Albrecht Reimold, a VW Slovakia igazgatótanácsának elnöke. Rámutatott: az új üzem 550 új munkahelyet teremt, és új műszaki megoldásokat is hoz a pozsonyi gyárba.
Hozzátette: a pozsonyi VW a következő öt év során 1,5 milliárd eurót ruház be Szlovákiában.
A VW 2011-ig 2,1 milliárd eurót fektetett be Szlovákiában. Pozsonyi gyára jelenleg a legtöbb gépkocsit gyártó egység Szlovákiában. A gyártás kezdete - 1992 februárja - óta több mint 3 millió gépkocsi készült el itt. A vállalat tavalyi forgalma 5,19 milliárd euró volt, jelenleg 8400 embert foglalkoztat.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?