kapubanner for mobile

VOSZ: marad pozíciójában Dávid Ferenc

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöksége harmadik alkalommal választotta meg a szervezet főtitkárának Dávid Ferencet - közölte a szövetség.

A közlemény szerint a kétdiplomás közgazdász 2006. február 1-je óta tölti be a vezető tisztséget.

Kiemelték: a keddi elnökségi ülésen Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, Vitályos Eszter európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár, Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár és Vidoven Árpád közigazgatási államtitkár is részt vett.

Lázár János tájékoztatta a VOSZ elnökségét az adminisztratív terhek és az állami bürokrácia csökkentésére irányuló kormányzati programról, az európai uniós források felhasználási lehetőségeiről, továbbá a gazdaság fellendülését elősegítő elképzelésekről - írták.

Hozzátették: Demján Sándor, a VOSZ elnöke üdvözölte a közszféra átalakítására vonatkozó kormányzati koncepciót.

A vállalkozói közösség támogatja a korszerű és szolgáltató állam kialakítását célzó központi kezdeményezést - közölték.

Arról is beszámoltak, hogy a felek megállapodtak egy közös munkacsoport felállításában is, a jövőbeli eredményes együttműködés elősegítése érdekében.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek