WHO: 2 év alatt több mint 2700 alkalommal támadtak meg egészségügyi dolgozókat
Az Egészségügyi Világszervezet szerint idén 588 támadás történt, és ebből 114 halálesettel végződött.
Tizenhét országban több mint 2700 alkalommal ért támadás egészségügyi dolgozókat háborús területeken 2018 és 2020 között - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A beszámoló szerint némely esetben célzott támadásról volt szó, míg más alkalmakkor egészségügyi létesítmények szenvedtek károkat a harcok során. A támadások következtében több mint 700 egészségügyi dolgozó vesztette életét, és további több mint 2000 sebesült meg. A WHO az idén 588 ilyen incidenst jegyzett fel, 114 halálesettel.
"Egyetlenegy támadás is túl sok" - jelentette ki Altaf Muszani, a WHO adatbankjának vezetője, aki szerint az okozott kár nem áll meg a támadásnál: egészségügyi dolgozók traumatizáltak lesznek, és nem jelentkeznek többé a munkára, és ennek következtében páciensek maradnak ellátás nélkül. A WHO elemzése nem tért ki arra, hogy pontosan kik, vagy mely csoportok álltak a támadások mögött. Az Egészségügyi Világszervezet jelentésében klinikák, gyógyszerraktárak és -szállítmányok, valamint mentőautók elleni támadásokról számolt be egyebek között a Közép-afrikai Köztársaságban, Mozambikban, Mianmarban, Nigériában, Szomáliában, Szíriában, Jemenben és a palesztin területeken.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?