Zavartalanul dolgozhatnak a szexuális zaklatásért elítélt orvosok
Nagy-Britanniában nagy felháborodást idézett elő az azon orvosokkal szembeni engedékenység, akiket szexuális zaklatásért és pornográf felvételek készítéséért ítéltek el - értesült az Info Rádió.
Az ügynek tizenegy érintettje van, akik közül hatan ugyancsak felügyelet alatt végezhetik a munkájukat, öt mellé azonban állandóan ellenőrző felettest sem rendeltek. Mindössze azt szabták meg, hogy gyermekekkel nem foglalkozhatnak.
A brit nemzeti egészségügyi hatóságok szerint nem tilthatják el őket a munkavégzéstől, mert az ellentétes lenne az emberi jogokkal. Az orvosok neve azonban nem került fel arra a listára sem, amely a szexuális zaklatás miatt elítélt emberek nevét tartalmazza. Pedig ez a lista sokaknak biztonságot jelent, hiszen értesülhetnek arról, kiktől kell megvédeniük magukat vagy gyermekeiket.
A betegszervezetek azért tiltakoznak, mert szerintük az egészségügyben elsősorban a betegjogoknak kellene érvényesülniük. Mint mondják, az orvos-beteg viszonynak bizalmon kell alapulnia, ehhez pedig tudniuk kell, kik azok az orvosok, akikben megbízhatnak.
Info Rádió

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?