kapubanner for mobile

Zöld Irodával Európába - indul a verseny

A KÖVET Egyesület hatodik alkalommal hirdeti meg a Zöld Iroda Versenyt vállalatok, intézmények és nonprofit szervezetek irodái számára. Újdonság, hogy a résztvevők Irodai Ökolábnyom-kalkulátorral számszerűsíthetik környezeti hatásaikat. A hazai díjazottak pedig idén először továbbjutnak a 2013-as Európai Zöld Iroda Versenyre.

A KÖVET Egyesület Zöld Iroda Programja keretében hatodik alkalommal hirdeti meg a Zöld Iroda Versenyt, amelynek célja a környezet- és emberbarát irodai működés népszerűsítése, az irodai dolgozók környezeti szempontú tudatformálása, valamint az induló irodák közötti tapasztalatcsere és teljesítményük összemérése. A szervezetek a verseny keretében az irodai környezetvédelem számos területén javíthatják környezeti teljesítményüket.

A versenyben részt vehet minden olyan vállalat, hivatal, intézmény, iskola, civil szervezet, ahol irodai munka folyik. Indulhatnak a már környezetbarát módon üzemeltetett irodák és azok is, amelyek a közeljövőben tervezik az áttérést a zöldebb működésre. A versenyre jelentkező szervezeteket szektor szerint (for profit, illetve nonprofit/intézmény), valamint méretük alapján (irodai munkatársi létszám) is megkülönböztetik a szervezők.

Az értékelés folyamán a KÖVET Egyesület Zöld Iroda-szakértői helyszíni audit keretében is megvizsgálják a zöldülő irodák teljesítményét és eredményeit, majd nyilvános szempontrendszer alapján független szakmai zsűri választja ki a győzteseket.

Az értékelés során is figyelembe veszik a különböző kategóriákat, így a legnagyobb változást elérő irodák a 2013 Legtöbbet Zöldült Irodája, míg az összességében legjobban teljesítők a 2013 Legzöldebb Irodája díjat kapják. Az irodai környezetvédelem egyes területein kiemelkedően teljesítő irodák különdíjat kaphatnak. A hazai díjazottak továbbjutnak a 2013-as Európai Zöld Iroda Versenyre, mert a megmérettetés része a KÖVET által koordinált NEGOSE (Network for Green Office Standardization in the EU) elnevezésű, Európai Unió által támogatott Európai Zöld Iroda Projektnek.

Jelentkezési határidő: 2012. szeptember 14.
További információ a versenyről: www.zoldiroda.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek