132 ezer forint is lehet a különbség a bolti bérek között
Ha az alapján csoportosítanánk a boltokat, hogy mit árulnak akkor a legjobban és legrosszabbul keresők között majdnem 70 ezer forint lenne a különbség. Még jelentősebb az eltérés a kis és nagy boltokban kapható fizetések között - írja a blokkk.com
A legutóbbi statisztika szerint 2018 júliusában 218 ezer forint volt a boltos fizikai dolgozók (eladók, pénztárosok, árufeltöltők, raktárosok) havi bruttó átlagkeresete, ami az egy évvel korábbinál 15%-kal több. Ez az emelés egy boltos számára nagyon sok, hiszen a kiskereskedelmi bevétel ugyanebben az időszakban csak 10%-kal emelkedett - írják.
A kisboltosok körében az átlagot nézve továbbra sincs 200 ezer forint feletti átlagkereset.
Az árusított termékkörök alapján csoportosítva a boltokat a legjobban az illatszerboti eladó keres.
Feljebb kúszott, a dobogóra is jutott az autószalonok és a villamos készülék boltok eladóinak bére, de a bútor és élelmiszeres eladók is átlag 230 ezer forint keresnek. A trafikban, húsboltban, piacokon és a halas boltban pedig még 190 ezer forintot sem ér el a havi bruttó átlagkereset, olyannyira, hogy a halárus bére mindössze 178 ezer forint volt, a sor legvégén.
A foglalkoztatottak száma alapján nézve az egyes bolttípusokat a legjobban az élelmiszeres diszkontok fizetnek, de az autószalonban is ugyanennyit lehet keresni, egy ezres lemaradással. A bérkülönbség a kicsi és a nagy boltok között brutális, 313-132 ezer forint.
blokkk.com

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?