14 ezer embert küld el a General Motors
A General Motors azt tervezi, hogy Észak-Amerikában mintegy 14 ezer munkavállalójától válik meg és bezár összesen öt olyan üzemet, ahol kevésbé keresett autókat gyártanak.
Az átalakítás célja, hogy a felszabaduló forrásokat fejlesztésre költsék. Erről a tervről vasárnap tájékoztatta Mary Barra, a GM vezérigazgatója Donald Trump amerikai elnököt, aki a Wall Street Journal című lapnak hétfőn azt nyilatkozta, hogy a GM-nek Kínában kellene inkább felhagynia az autók összeszerelésével és az Egyesült Államokban bővítenie a gyártást, például a szívéhez közel álló Ohióban. Az amerikai elnök szerint a GM-nél "nem azokkal szórakoznak, akikkel kéne". A GM nem kommentálta Donald Trump megjegyzését.
A General Motors kedden jelentette be hivatalosan, hogy a tervezett 14 ezres leépítés keretében a fehérgallérosok számát 8 ezerrel csökkentik Észak-Amerikában, miközben az Egyesült Államokban 3300, Kanadában pedig 2600 fizikai dolgozótól válnak meg.
A GM az egyesült államokbeli Detroitban és az Ohio állambeli Lordstownban, valamint a kanadai Oshawában tervezi jövőre bezárni üzemeit, továbbá két Észak-Amerikán kívüli gyárában is leállítja a termelést. A tervek szerint leáll a Chevrolet Volt, Impala és Cruze, Cadillac CT6 és XTS, Buick LaCrosse modellek gyártása.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?