147 ezer ember betegedik bele a munkanélküliségbe

Idén május-júliusban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 224 ezer fő volt, 139 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 6,8 százalékra mérséklődött. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,2 hónapról 19,3 hónapra nőtt. 147 ezer ember pedig legalább egy éve keres állást - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

images

139 ezer fővel dolgoznak többen, mint egy évvel ezelőtt

A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 64,1 százalékra emelkedett. A férfiak foglalkoztatási mutatói nagyobb mértékben javultak.

forrás: KSH
2015. május-július időszakban az egy évvel korábbihoz képest:
A foglalkoztatottak létszáma 3,4 százalékkal magasabb, 4 millió 224 ezer fő volt. Az összességében 139 ezer fős növekedésből a hazai elsődleges munkaerőpiacon csaknem 60 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottság, a közfoglalkoztatottak köre 65 ezer fővel bővült, miközben a külföldi telephelyen 14 ezer fővel dolgoztak többen.

Forrás: KSH
A foglalkoztatottak közül 4 millió 189 ezren tartoztak a 15-64 évesek korcsoportjába, 135 ezerrel többen az egy évvel korábbinál, foglalkoztatási arányuk 2,6 százalékponttal 64,1 százalékra emelkedett.
A foglalkoztatottak közül 4 millió 189 ezren tartoztak a 15–64 évesek korcsoportjába, foglalkoztatási arányuk 2,6 százalékponttal, 64,1 százalékra emelkedett.

Forrás: KSH
A 15-64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 3,8 százalékkal, 2 millió 277 ezer főre bővült, foglalkoztatási rátájuk 3,1 százalékponttal, 70,6 százalékra nőtt. A 15-64 éves női foglalkoztatottak száma 2,8 százalékkal, 1 millió 912 ezer főre nőtt, foglalkoztatási rátájuk 2,1 százalékponttal, 57,8 százalékra javult.

A 15-24 éves foglalkoztatottak létszáma 281 ezer fő volt, foglalkoztatási arányuk 2,5 százalékponttal, 25,5 százalékra nőtt. Az ún. legjobb munkavállalási korú, 25–54 éves, valamint az idősebb, 55–64 éves foglalkoztatottak száma egyaránt nőtt, előbbiek foglalkoztatási rátája 1,9 százalékponttal, 80,9 százalékra, utóbbiaké 3,8 százalékponttal, 45,5 százalékra.

A 20-64 éves korcsoport esetében - mely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre - a foglalkoztatási ráta 2,6 százalékponttal, 69,1 százalékra nőtt. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalék célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 76,3, a nőknél 62,1 százalék.

6,8 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta

Forrás: KSH
A KSH a munkanélküliségre vonatkozó statisztikát is közölt. Ezek szerint idén május-júliusban 306 ezer volt a munkanélküliek száma, 51 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban, a munkanélküliségi ráta 1,2 százalékponttal, 6,8 százalékra csökkent.

A munkanélküliség ezzel tovább csökkent az előző háromhavi, azaz második negyedévi 6,9 százalékról.

A férfiakat alacsonyabb szintű munkanélküliség jellemezte, és körükben a javulás mértéke is nagyobb volt: a 15-74 éves korosztályban a munkanélküli férfiak száma 32 ezerrel, 158 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 1,4 százalékponttal, 6,5 százalékra csökkent.

Forrás: KSH
A nők munkanélküliségi aránya ennél kisebb mértékben, 19 ezerrel, 148 ezerre csökkent, rátájuk 1,1 százalékponttal, 7,1 százalékra mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest.

Az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak, azaz a 25-54 évesek, és az 55-64 évesek munkanélküliségi rátája egyformán 1,1 százalékponttal, csökkent 5,9, illetve 5,6 százalékra.

A 15-24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 4,1 százalékponttal, 17,7 százalékra csökkent, jóllehet a munkanélküliek csaknem egyötöde továbbra is ebből a korcsoportból került ki.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint 2015. július végén a nyilvántartott álláskeresők létszáma 12,6 százalékkal, 362 ezerre csökkent.

A munkanélküliek 48,2 százaléka legalább egy éve keres állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számít. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,2 hónapról 19,3 hónapra nőtt a május-júliusi időszakban
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Elfogynak a dolgozók Magyarországon? Durva számok a 2026-os munkaerőpiacról

A magyar munkaerőpiac 2026-ra jelentős átalakulás előtt áll – derült ki a Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakosztályának évindító... Teljes cikk

Befagyott álláspiac: enyhülés vagy újabb jégkorszak vár ránk 2026-ban?

Hónapok óta alig mozdul a munkaerőpiac: kevés az új felvétel, ritkák az elbocsátások, a döntéseket pedig általános bizonytalanság bénítja.... Teljes cikk

Több tízezerrel kevesebben dolgoznak Magyarországon – a férfiaknál drámai a csökkenés

2025 novemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 637 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 213 ezer fő, a... Teljes cikk